Hírek

Kezdődik boksz szezon

Kezdődik  boksz szezon

A Felix Promotion és az M4 Sport szeptember 14-én, pénteken ismét a képernyőkre hozza a legnagyobb pofonokat, hiszen a Kalászi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő bokszgálával rajtol az őszi profi ökölvívó versenyszezon, amit még 3 esemény követ idén.

Sokunknak pihenéssel telt a nyár egy része, de nem a Felix Promotion versenyzőinek, akik már július óta gőzerővel készülnek a rajtra, hogy ismét bizonyítsanak maguknak, egymásnak, és természetesen az ökölvívást szerető közönségnek.

A két hét múlva esedékes bokszgála főmérkőzésén egy igazi presztízsharcot láthat majd a publikum, hiszen megrendezésre kerül a sokak által várt Kis Máté – Baranyi Richárd magyar-bajnoki visszavágó küzdelem. Tavaly ősszel emlékezetes küzdelmet vívott a két félnehézsúlyú kiválóság, mely mérkőzésen Kis diadalmaskodott, ám most Baranyi eltökélten készül a visszavágásra.

 

 

Ezt a nyarat feláldoztam a felkészülés oltárán” – kezdte Baranyi Richárd. „Úgy gondolom, hogy az első mérkőzésünkre még rányomta a bélyegét az angliai kudarcom, és akkor sem a felkészülés, sem a mérkőzés nem úgy ment, ahogyan azt terveztem. Most viszont minden rendben van. Remélem, mindenki azt fogja látni, amit elvár tőlem, és azt fogja kapni, amit nyújtani szeretnék.”

„Felkészültnek érzem magam mindarra, ami Budakalászon várhat rám. Fizikailag és mentálisan is nagyon jó állapotban vagyok. Rendkívül kemény párharcra számítok, hiszen Ricsi kiváló ökölvívó, de ezzel egyidejűleg győzelmet várok magamtól. Hiszek az elvégzett munkában, s az a lényeg, hogy a képességeimet kihasználva, a saját bunyómat tudjam csinálni!” – fogalmazott a címvédő Kis Máté.

A Felix Promotion International gáláján kötelek közé lép még az amatőrként Európa-bajnok, junior világbajnok olimpikon Bacskai Balázs, a volt WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnok Egedi Renátó, a feltörekvő Hegyi Barnabás, a debütáló Urbán Ferenc, valamint Zichy Miklós is. Szintén láthatjuk majd az irodával szoros kapcsolatot ápoló két román klasszis, a veretlen cirkálósúlyú Cezar Juratoni és volt WBA kisvilágbajnok Flavius Biea újabb küzdelmeit is.

 

felixpromotion.hu

 

Partnereink

Partnereink