Eredmények

Lomachenkot rendesen meglopták

Lomachenkot rendesen meglopták

Az utóbbi évek egyik legnagyobb rablásának lehettek szemtanúi, akik kilátogattak Május 20.-kán a nevadai MGM Grand Arénába. A veretlen könnyűsúlyú bajnok Devin Haney (30-0) erősen vitaható módon egyhangú pontozással győzött az ukrán legenda Vasily Lomachenko (17-3) ellen, így az amerikainál maradt a WBA, WBC, IBF, WBO és a Ring magazin világbajnoki öve. 

"A legnagyobb rablás"! - Így jellemezte a legtöbb ökölvívással foglakozó szakportál a Las Vegasban szombat este tető alá hozott szuper meccs után a látottakat. És tényleg! Aki látta, az nem hitt a szemének, hogy milyen mérkőzést nézetek azok a bírók, akik ezt a meccset az amerikainak adták, ráadásul egyhangú pontozással 115-113 (kétszer) és 116-112-es pontozással. Ennek megfefelően A 35 éves Lomachenko sírva távozott az öltözőbe az összecsapás után.

Mindkét bunyós agresszivitást mutatott a mérkőzés első felében, Haney a karhosszát és erejét kihasználva a hátsó lábáról dolgozott, míg Lomachenko sok gondot okozott a bajnoknak a fejére mért egy-egy pontos balegyenessel.

A küzdelem előrehaladtával azonban az ukrán fölénye egyre nőtt és folymatosan büntette a 24 éves Haney-t, gyors kombinációkkal kábítva őt, többek között egy erőteljes kilencedik menetben, amikor a bajnokon elkzedett erőteljesen látszani a fáradtság jelei.

A 14 436 néző nagy bánatára azonban mindhárom bíró szerint Haney nyert. Tim Cheatham és David Sutherland 115-113-ra, míg Dave Moretti 116-112-re értékelte a mérkőzést.

"A legnagyobb rablás a nappali fényben. Haney csapata nyáron kapta meg a karácsonyt" - mondta az ukrán csapatából Egis Klimas. "Meg fogjuk fellebbezni ezt a döntést. Azok a bírók, nem értik, hogy a bokszolók milyen keményen dolgoznak. Garantálom, hogy ezt nem fogjuk hagyni!"

"Azt hiszem, megmutattam, hogy még mindig jó formában vagyok" - mondta Lomachenko. "Megnyertem ezt a meccset! Tizenkét menet után, biztos voltam benne, hogy megnyertem ezt a meccset, hiszen végig Én irányítottam ezt a találkozót!"

Haney a mérkőzés után természetesen nem győzte dicsérni kihívóját - "Lomachenko egy jövőbeli Hall of Famer - mondta Haney. "Ez egy áldás volt. Ő volt a legkeményebb ellenfelem. Nagyon ravasz volt. A bajnoki menetben felpörgött. (Ez a meccs) örökre beírt engem a történelemkönyvekbe."

Most Haney-nek döntést kell hoznia, mivel vasárnap reggelre szabadügynök lesz hiszen a Top Rankkel és Lou DiBellával kötött hárommeccses szerződése lejárt.

Haney-nek minden bizonnyal rengeteg lehetősége lesz, hiszen maradhat a könnyűsúlyban egy utolsó mérkőzésre, ahol egy nagy érdeklődéssel várt mérkőzés vár rá a szombaton jelenlévő Shakur Stevenson ellen.

 

 

K.T.

Partnereink

Partnereink