Hírek

"Benji megérdemelte a győzelmet"

A Harcsa Norbert – Bacskai Balázs középsúlyú magyar bajnoki összecsapást az utóbbi klasszis nyerte, méghozzá egyhangú pontozással. A mérkőzésen alulmaradt Harcsa Norbertnek is voltak emlékezetes pillanatai a tíz menetes küzdelem során, főleg a párharc első felében. A 29 éves budapesti versenyzővel elemeztük a kudarc okait, valamint nyilatkozott a jövőjéről is.

„Úgy gondolom, kijött az, hogy egészen másként készülünk… lehet, hogy nem lett volna szabad elvállalni ezt a mérkőzést öt hét felkészüléssel” – fogalmazott a népszerű ökölvívó. „Nyilván utólag már okosabb az ember. Benji sokkal jobban fel volt készülve, megérdemelten nyert. A harmadik menetig úgy éreztem, hogy lehet valami abból a taktikából, amit kitaláltam, de sajnos az ötödiktől nem tudtam versenyképes maradni. Sajnos sokkal jobban bírta a kései meneteket!”

A középsúlyú öklöző a következőkkel zárta a Bacskai elleni mérkőzéssel kapcsolatos gondolatait: „Azért is vállaltam, mert inkább meghalnék, minthogy bármilyen meccset lemondjak!”

A folytatással kapcsolatban Harcsa a következőkel mondta. „Nagyon friss még az élmény! Egy biztos, építenem kell magam köré egy profi team-et. Bár Adorjánnal nagyon jól megértjük egymást, a mozgásom és az ütéseim is egyben vannak, de nem sokra megyünk vele, ha csak 3-4-5 menetig tudom hozni. Ha ezeket rendezni tudjuk, szeretnék visszavágni!”

 

forrás: felixpromotion.com

 

Partnereink

Partnereink