Hazai

Egedi először védi meg bajnoki övét

Egedi először védi meg bajnoki övét

A Felix Promotion november 10-én, jövő pénteken, a salgótarjáni sportcsarnokban rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek programjában helyet kapott a WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnoka, Egedi „Ewing” Renátó is.

A fiatal Egedi szeptemberben, a Felix Promotion várpalotai bokszgáláján meghódította az ország sportszerető közönségét, amikor is az ukrán Davyd Gorohovets legyőzésével megszerezte a WBO ifjúsági bajnoki címet. Marsi László 22 éves tanítványa Salgótarjánban még nem teszi kockára az övet, ám egy igen érdekes küzdelem vár rá a tanzániai Joseph Sinkala (13 győzelem, 10 vereség, 1 döntetlen) ellen.

„A mai napig jó érzésekkel tölt el a várpalotai siker, hiszen már nagyon vártuk ezt a kiugrási lehetőséget, és külön öröm számomra, hogy a szurkolók az én mérkőzésemet választották az est legjobb összecsapásának. Számtalan pozitív impulzus ér a mai napig ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban. Úgy érzem, hogy egy kiváló felkészülés után remek teljesítménnyel tudtam a közönséget megörvendeztetni” – emlékezett vissza élete eddigi legnagyobb sikerére Egedi, aki jövőhét pénteken is hasonló produkciót szeretne bemutatni.

„Decemberi címvédő mérkőzésre készültem, amikor sajnos kiderült, hogy ifj. Berki Ferenc megsérült és Rácz Félix felajánlotta, hogy ha szeretnék, Salgótarjánban is kötelek közé léphetek csapattársam afrikai ellenfele ellen. Átbeszéltük az edzőmmel, és úgy döntöttünk, élünk a lehetőséggel, mivel ezt a mérkőzést jól be tudjuk illeszteni a felkészülésbe” – jelentette ki a WBO nagyközépsúly ifjúsági bajnoka. „Kevés felvétel, és információ áll rendelkezésünkre az afrikai ellenfelemről, de egyébként is az a fontos, hogy a saját ökölvívásomat tudjam ráerőltetni bárkire, akivel a jövőben összehoz a sors. Jó formában leszek, nem szabad, hogy gondot okozzon a legyőzése!”

 

felixpromotion.com

Fight.hu

Partnereink

Partnereink