Hazai

Első címmérkőzésére készül Berki

Első címmérkőzésére készül Berki

A Felix Promotion február 16-án, Budapesten, a Kalászi Sportcsarnokban rendezi idei első élő televíziós nemzetközi bokszgáláját, melyen a főmérkőzésen Szellő Imre és Denis Grachev összecsapása lesz, emellett kesztyűt húz Berki Ferenc Jr. és Fazekas László is.

Szintén nagyon érdekes párharc lesz az a nagyváltósúlyú magyar bajnoki címmérkőzés, melynek során a címvédő Fazekas László (31 győzelem, 29 vereség, 1 döntetlen) a Felix Promotion feltörekvő reménységével, Berki Ferenc Jr-ral (9 győzelem, 0 vereség) csap össze. A küzdelem kifejezetten érdekes, kétesélyes párharcnak ígérkezik, ahol a rutinos bajnok egy fiatal, energikus kihívóval méri össze erejét.

Idősebb Berki Ferenc, a Felix Promotion ökölvívójának édesapja és edzője szerint nemhogy kétesélyes, hanem sima lesz a küzdelem. „Nekünk nagyon jó a Fazekas Laci elleni magyar bajnoki címmérkőzés” – fogalmazott. „Mindenben jobbak vagyunk, így csak fegyelmezettnek kell maradni, és akkor nem lesz kérdés. Fazekasról mindent tudunk, még azt is, hogy mennyi a nyugalmi pulzusa, és mennyit edz. Sima meccs lesz!”

A bajnok Fazekas László a szokásához híven nagy erőbedobással készül az első címvédő mérkőzésére. „Balogh Györggyel az Ali Box Clubban készülök, s ez az ötödik hetem a felkészülésben. Nekem van civil munkám, de most a cégemtől kaptam négy hét szabadságot, mert nekik is fontos a sportkarrierem” – jelentette ki az ökölvívó. „Jóban vagyok Berki Feriékkel, korábban többször is szparringoltunk, úgyhogy tudom, hogy mire számíthatok tőle. Győzzön a jobbik, én a tettek embere vagyok.”

Berki Ferenc Jr. is hasonlóan magabiztosan várja a Fazekas elleni címmérkőzést. „Nemrég azt nyilatkoztam, hogy Magyarországon nincs riválisom, és ez a február 16-i ellenfelemre is vonatkozik. Fazekas sem állíthat meg” – fogalmazott Junior. „A szokásos napi 2-3 edzéssel készültem ellene is, nálunk nincs mellébeszélés, csak kőkemény munka. Jó mérkőzést várok, elveszem Fazekas övét. Remélem sokan eljönnek szurkolni.”

A rendezvényen a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoka, a szerbiai születésű német Shefat Isufi (25 győzelem, 3 vereség, 2 döntetlen) is kötelek közé lép, méghozzá az uruguayi Rafael Sosa Pintos (56 győzelem, 13 vereség) ellen. A mérkőzést mindkét versenyző bizakodva várhatja, hiszen a 28 éves bajnok az utolsó nyolc meccsén nem talált legyőzőre, míg a 37 esztendős tengerentúli ökölvívó hat alkalommal nyert zsinórban.

Az M4 Sport által képernyőre kerülő eseményen kötelek közé lép a félnehézsúlyú magyar bajnok Kis Máté, a WBO ifjúsági trónját tavaly megszerző Egedi Renátó, és az amatőr Európa-bajnok olimpikon, junior világbajnok Bacskai Balázs mellett Kispál Zoltán, valamint a visszatérő Klasz Árpád is.

 

 

felixpromotion.com

foto: boxtv1.hu

Fight.hu

Partnereink

Partnereink