Hírek

Harmadik profi meccsére készül Bacskai

Harmadik profi meccsére készül Bacskai

A Felix Promotion november 10-i, salgótarjáni nemzetközi bokszgáláján harmadik profi mérkőzését vívja meg Bacskai Balázs.

A piacvezető magyar bokszvállalkozás november 10-én, pénteken rendezi következő élő televíziós rendezvényét, melynek főmérkőzésén két veretlen, a súlycsoport közvetlen élvonalába vágyó cirkálósúlyú ökölvívó, Szellő Imre (18 győzelem) és Robert Hall Jr. (11 győzelem) küzd a WBO interkontinentális bajnoki címért.

A gála egyik fénypontjának ígérkezik Bacskai Balázs ringbe lépése, aki a másodi meccsén, a tanzániai Salehe Mkalekwa (10 győzelem, 3vereség) ellen húz kesztyűt. „Benji” eredetileg szeptemberben meccselt volna az afrikai öklözővel, ám egy friss jogi akadály miatt Mkalekwa akkor nem tudta elhagyni hazáját.

„Úgy látszik, végre összejön a küzdelmünk, amit nem bánok, hiszen minél változatosabb stílusú ellenfelekkel tudok mérkőzni, annál többet profitálhatok” – jelentette ki a volt amatőr Európa-bajnok. „Sokat még ugyan nem tudok a balkezes Mkalekwaról, de őt is meg kell oldanom, mint minden előttem álló feladatot.”

Bacskai első profi meccsén, -idén júniusban-, történelmet írt, hisz középsúlyban lett magyar bajnok. Majd úgy tervezték, hogy a továbbiakban egy súlykategóriával lejjebb folytatja karrierjét. „Alkatilag lehet, hogy pillanatnyilag jobb lenne nagyváltósúlyban küzdenem, de a szakmai stábbal, figyelembe véve a speciális orvosi vizsgálatok eredményeit, mégis a középsúly mellett döntöttünk” – mondta Bacskai, aki a következőket mondta várakozásairól. „Természetesen győzelmet várok magamtól Salgótarjánban is, illetve azt, hogy amiket az edzéseken gyakorlunk, azok minél nagyobb számban köszönjenek vissza éles körülmények között is. Ez az előrelépés záloga!”

 

Partnereink

Partnereink