Hírek

Szellő visszahangolódik a jövő év címvédésére

Szellő visszahangolódik  a jövő év címvédésére

A Felix Promotion december 17-én, szombaton, a Kalászi Sportcsarnokban rendezi idei utolsó élő televíziós nemzetközi bokszgáláját, melyen Szellő Imre újabb küzdelmén izgulhatunk.

A WBO interkontinentális bajnok, és világranglista 14. helyezettje, Szellő Imre (14 győzelem) kihagyta a legutóbbi, székesfehérvári bokszgálát, s most egy 8 menetre tervezett meccsel hangolódik a jövő év tavaszán esedékes címvédésére. A nemzetközi hírekkel ellentétben, nem az argentin Roberto Bolonti lesz Szellő ellenfele, mivel a dél amerikai kézsérülésre hivatkozva másfél héttel a mérkőzés előtt lemondta a találkozót. Így a már standby-ban lévő bosnyák Drazan Janjanin (14 győzelem, 9 vereség) ellen lép kötelek közé, aki olyan nevekkel boxolt már, mint Dimitrenko, Licina vagy Chisora.

 

Drazan Janjanin

Drazan Janjanin (j)

 

„A bosnyák srác nehézsúlyból fogyaszt le erre a küzdelemre, jó sűrű fickó” – fogalmazott Szellő. „Jön előre, ami nekem jónak tűnik, hiszen nem kell majd keresnem a ringben. Látványos, közönségszórakoztató mérkőzést szeretnék vívni, természetesen úgy, hogy a végén az én kezem emeli magasba a bíró.”

A magyar bokszoló erre a küzdelemre Bertók Róbert segítségével készül fel, akivel nem kevesebb, mint nyolc hetet tréningezett az első közös megmérettetésre. „Nagyon jó a Robival való munka, tökéletesen összerak mindenki. Délelőtt az erőnléti edző, Nizere Zsolt foglalkozik velem, délután pedig a szakmai munkát végezzük Robival. Jó formában vagyok, erősnek érzem magam, pedig ezen a héten még nem vettük vissza. Úgy érzem, jó döntés volt egy kicsit a szürkeségből kijönni. Minden úgy alakul ahogy terveztük.”

 

 

forrás: felixpromotion.hu

Partnereink

Partnereink