Hírek

Tóth Tamás – Bozai Gyula összecsapás

Tóth Tamás – Bozai Gyula összecsapás

December 17-én a Felix Promotion bokszgáláján nagyszerűnek ígérkező párharcok várják a Kalászi Sportcsarnokba kilátogatót, az egyik ezek közül a Tóth Tamás – Bozai Gyula összecsapás. A két cirkálósúlyú versenyző eddigi két mérkőzése magas színvonalú, látványos adok-kapok csatát hozott.

A cirkálósúlyú Magyar-bajnok Tóth Tamás „Barbár” kellően magabiztosan várja, hogy ringbe szólítsák. „A felkészülésem remekül sikerült Berki Feribá irányítása alatt. Voltunk sokat sörözni, bulizni, és próbáltunk a legtöbbet rontani a formámon, hogy legalább a nézők ne sérüljenek” – kezdte a bajnok, majd hasonló komolysággal folytatta. „Ehhez mérten remek formában vagyok és gyönyörű szép. Bozai Gyula szimpatikus, optimista, remek humorérzékkel rendelkező jó szívű ember, aki nem jelent veszélyt a társadalomra. Rám pedig különösen nem.”

 

Tóth Tamás és Berki Ferenc, edző

Tóth Tamás és Berki Ferenc, edző

„Címvédőként annyit tudok mondani mindenkinek jobb lenne ha Gyuszi inkább venne magának egy övet valahol. Tudom, hogy sokan túl nyersnek tartanak, de emberek, ő akarja elvenni az én övemet, amit sok munkával szereztem! Még jó, hogy nem vágok ehhez jó pofát, hanem szét akarom szedni érte. Ezek után másnak hagyom meg a diplomatikus üzengetést, én meg akarom kóstolni milyen ízű a vére!” – zárta mondanivalóját Tóth.

A kihívóként kötelek közé lépő Bozai Gyula hasonlóan önbizalommal telve várja az év egyik legjobban várt profi boksz összecsapását. A kihívó nyilatkozata úgymond maradt a megszokott kereteken belül. „Ennek a párharcnak nem szabadott volna eljutnia a harmadik mérkőzésig, vagy ha mégis, akkor most engem kellene címvédőként szólítani. De nem akarom a múltba révedni, mindenki el tudja dönteni, hogy szerinte eddig ki volt a meggyőzőbb” – kezdte Bozai. „Nagyszerű formában vagyok, és nem titkolom, olyan produkciót szeretnék bemutatni, hogy senkiben ne legyen egy szemernyi kétség, sem az eredményhirdetés előtt, sem utána”

 

Bozai Gyula

Bozai Gyula

„Tóth Tomi remek sportember, kiváló fizikummal megáldva, s mindehhez hatalmas önbizalom párosul. Ugyanakkor van nála valami, ami már korábban engem illetett volna, s amit szombaton át kell adnia nekem. Biztos megint látványos csata lesz, a közönség jól szórakozik majd, de mindenki látni fogja a kettőnk közötti különbséget” – mondta az ökölvívó.

 

forrás: felixpromotion.hu

Partnereink

Partnereink