Külföldi

A második menetben győzött Luis Nery

A második menetben győzött Luis Nery

A korábbi WBC harmatsúlyú bajnok, Luis Nery könnyen győzött a szintén korábbi WBC bajnok, Shinsuke Yamanaka ellen, a második menetben ütötte ki.

A mérkőzés tétje a megüresedett WBC cím volt, de mivel Nery a mérlegelésnél három fonttal túl lépte a súlyhatárt, így elesett a címtől. Valószínűleg a WBC kijelöl majd egy ellenfelet majd Nerynek, akivel újból megküzdhet a bajnoki övért. Emmanuel Rodriguez  áll most a WBC második helyén, de ő valószínűleg az IBF övért fog ringbe szállni, úgy hogy kérdéses ki lesz Nery ellenfele. A mexikói öklöző egyébként megérdemel még egy lehetőséget, mert bár nem hozta a súlyt, de nagyon jól teljesített Yamanaka ellen, aki egyébként bejelentette visszavonulását a mérkőzés után. A végső padlózás előtt Yamanaka négyszer is földre került.

 

/T.D.

Partnereink

Partnereink