Hírek

Muhammad Ali emlékére

Muhammad Ali emlékére

Muhammad Ali, eredeti nevén Cassius Marcellus Clay 74 éves korában hunyt el szeptikus sokk következtében. A család június 10-én pénteken Louisville-ben helyezi örök nyugalomra a legendás ökölvívót.

Gyermekkora hányattatott körülmények között telt az akkor még fajgyűlölő amerikai Délen. 12 évesen ment el először egy bokszterembe, ahol rögtön beleszeretett az ökölvívásba. Tehetsége hamar megnyilvánult, sorra nyerte az amatőr mérkőzéseket, 16 évesen az iskolát is otthagyta. Első profi meccsére 1960. október 29-én került sor a nehézsúlyú  Tunny Hunsaker ellen, akit pontozással megvert. Eután 18 mérkőzést megnyert, ebből 15-öt kiütéssel. 

 

 

Tizennyolc nappal az 1964. február 25-én sorra kerülő első profi világbajnoki címmérkőzése előtt csatlkozott a fekete muszlimokhoz. A mérkőzés végén jelentette be, hogy csatlakozott az Elijah Muhammad csoporthoz és muzulmán lett. A nevét először Cassis X-re, majd Muhammad Alira cserélte.
1967 áprilisában kapta meg katonai behívóját a vietnami háborúba, azoban Ali megtagadta a szolgálatot vallási okokra hivatkozva. Öt éves börtönbüntetésre és tízezer dolláros pénzbüntetésre ítélték. Ezzel párhuzamos bevonták a bokszengedélyét és megfosztották világbajnoki címétől. Több mint három évet kellett várnia, hogy a Legfelsőbb Bíróság neki adjon igazat.

 

Joe Frezier nyerte az első meccsett

 

1971. március 8-én Ali kihívta Joe Fraziert. Amerika megvetette a muszlim hitre tért fekete ökölvívót, aki megtagadta a katonai szolgálatot A Madison Sqaure Gardenben rendezték meg a "XX. század összecsapása" címen a mérkőzést, melyet Frazier nyert. 1974-ben újra ringbe szálltak, ekkor már Alit hirdették ki győztesnek. A harmadik Ali-Frazier mérkőzést a Fülöp-szigeteken rendezték meg. Az első 14 menetet keményen küzdötték végig, Frazier mondhatni vakon bokszolt. Ali közölte, hogy nem tud visszamenni a 15. menetre, de ezt nem vették tudomásul. Végül Frazierék dobták be a törölközőt. A mai napig ez a XX. század összecsapása. Muhammad Ali 1981 decemberében végérvényesen visszavonult a profi ökölvívástól.

 

ú

A 10 legjobb kiütés Ali-tól

 

/T.D.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink