Hírek

Továbbra is veretlen Munguia

Továbbra is veretlen Munguia

A WBO junior középsúlyú bajnok, Jaime Munguia keményen küzdött Liam Smith ellen, aminek eredményeképp fölényes pontozással nyert (116-111, 119-110, 119-108).

A mérkőzés egyoldalúságával együtt, ez egy izgalmas összecsapás volt. Egyértelmű volt, hogy Smith nem adja meg magát, Munguia győzelmének kulcsa pedig a nyomás gyakorlás volt és az ütéseinek ereje. Az első három menetben Smith volt előnyben, de után Munguia állóképessége győzött, a hatodik menetben padlóra is küldte Smitht. Bár Munguia védekezése gyenge volt, amit Smith kitudott használni, még se volt elég ereje hozzá, hogy kiüsse ellenfelét. Munguia egyéb hibáira is fény derült, mint a sebesség hiánya, ugyanakkor ha dolgozik a védekezésén és a pontosságán, akkor ennél jobban is tud teljesíteni.

 

/T.D.

Partnereink

Partnereink