Külföldi

Veszített Dirrell

Veszített Dirrell

Az ideiglenes IBF nagyközépsúlyú bajnoki cím birtokosa, Andre Direll elveszítette a Jose Uzcategui elleni mérkőzését.

Direllék a nyolcadik menetben dobták be a törülközőt, miután egyértelmű volt a 27 éves öklöző fölénye. A két fél között súlykülönbség is látszott, mintha Direllen lett volna némi felesleg, amitől lassúnak tűnt, az ütései pedig hasztalannak. A harmadik menet végén a gong szó után Uzcategui még eltalálta Direll testét, amitől ő térdre esett, de a bíró nem lépett közbe, mint legutóbbi mérkőzükön, májusban. Akkor Uzcategui kizárást kapott, így Direll nyerte a mérkőzést. Direll a hatodik menetben csillogtatta meg, hogy mire képes igazából, de ez csak egy gyors hullócsillag volt. A következő menetet már uralta annyira. A mérkőzés után Uzcategui közölte, hogy először az IBF bajnokkal, Caleb Truax-al, majd a WBC bajnokkal, David Benavidez-el akar megküzdeni.

 

/T.D.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink