Budapesten jártak az It's Showtime vezetői, akik miután a magyar csapat bemutatta a budapesti készülődéseket, mindennel elégedettek voltak. A Hungarian All Stars ezzel egy időben közölte a teljes budapesti párosítást.
Az It's Showtime - Budapest több, mint hetven országban lesz (22 élőben) látható, ennek köszönhetően óriási a készülődés a gálára. A szervezet vezetője Simon Rutz úr az elmúlt hetekben három alkalommal is ellátogatott Budapestre és most az It's Showtime egy egész küldöttséggel érkezett Budapest városába. Rachid Lamalam a vállalkozás rendezvényszervezője nagy showt ígér a magyaroknak és persze az egész világnak.
„Több, mint 50 táncos fog szerepelni a nyitó ceremóniában és több látványosság is szórakozatni fogja a kilátogatókat. Ez a rendezvény 22 országban élőben lesz látható, így minél többet meg szeretnénk mutatni a magyarokból szerte a világon. Önöknek nagyon szép történelmük és kultúrájuk van. És van egy olyan kiváló csapatuk, mint a Hungarian All Stars, melynek kollégáival idáig maradéktalanul elégedettek vagyunk." -nyilatkozott portálunknak a holland szakember.
A gálára a szervezők rengeteg nézőt várnak, nem csak Magyarországról, hanem külföldről is, hiszen nagyon megnőtt az érdeklődés az esemény iránt.
Lehet, hogy a hollandok nagyágyúja is Budapestre érkezik?
„Kifejezetten nagy az érdeklődés a budapesti esemény iránt. Mostantól Hollandiában is lehet jegyet vásárolni és több százan jönni is fognak az eseményre ebben biztos vagyok. Mióta bemutattok az Ajax Arénában a magyar gála promó videóját sokan érdeklődnek" - folytatta Lamalam, aki elmondta, hogy Marokkóba százezer, míg a magyar gálát megelőzően Törökországban harmincötezer néző fogja végigizgulni az It's Showtime gálát, melyen már olyan sztárok is nézőként sorakoznak fel, mint Julia Roberts, Brad Pitt és George Clooney, vagy a mókamester Rob Schneider.
A Hungarian All Stars eddig a következő párokról, illetve ringbe lépőkről lebbentette fel a fátylat.
1. Björn Bregy (svájci) - Karacs Attila (magyar), Showtime Rules 2. Gago Drago (örmény) - Szűcs Barna (magyar), Showtime Rules 3. Melvin Manhoef (holland)- Rácz Dénes (magyar), Showtime Rules
4. Murthull Groenhart (holland) - Tóth István (magyar), Showtime Rules 5. Wendel Roche (holland) - Daniel Ghita (román), Showtime Rules 6. Éliás Dániel (svéd) - Géczi Dániel (magyar), Showtime Rules 7. Rico Verhoeven (holland) - Meiszter Gábor (magyar), Showtime Rules 8. Tomas Hron (cseh) - Brunner Tihamér (magyar), Showtime Rules