Amatőr

Harcsa a negyeddöntőben

Harcsa a negyeddöntőben
Egészen sima pontozásos győzelemmel folytatta menetelését a londoni olimpián a magyar ökölvívó válogatott 75 kilós reménysége, Harcsa Zoltán.
A 19 éves bokszoló mindhárom menetet simán megnyerte a namíbiai Mujandjae Kasutóval szemben, és fölényes, 16:7 arányú pontozásos győzelmet aratott. Harcsa ezzel már negyeddöntős, és ez a sikere azt jelentette, hogy augusztus 6-án, hétfőn az esti programban már éremért csap össze a brazil Falcao Florentinoval. Szombaton, a délutáni programban – magyar idő szerint 16.45-kor – Káté Gyula a nyolcaddöntőben a verseny 3. kiemeltje, az olasz Vincenzo Mangiacapre ellen bokszol.

Élete első felnőtt olimpiáján szereplő Harcsa Zoltán (75 kg) már az első meccsén – a venezuelai Jose Alexander Espinosa Mena ellen – bebizonyította, igencsak jó formában érkezett meg Londonba. Nos, ifjúsági olimpiai bronzérmesünk fiatal kora ellenére rendkívül érett bunyót bemutatva jutott be a legjobb 16 közé, ahol a negyeddöntőért a Mujandjae Kasuto (Namíbia) ellen lépett szorítóba. Harcsa végig fölényben bokszolt, a pontozóknál megnyerte mindhárom menetet – 4:2, 4:1, 8:4 –, és rendkívül okosan és taktikusan, és ami a leglényegesebb, eredményesen bunyózott, és a végén senkit sem lepett meg a sima, 16:7 arányú pontozásos győzelme.




Harcsa Zoltán

„Kifejezetten élveztem a bokszot, úgy érzem, végig uraltam a három menetet. A harmadikban viszont tudatosan átadtam a kezdeményezést, és az utolsó percben újabb találatokkal biztosítottam be a szerintem megérdemelt győzelmemet. Rendesen megjött az étvágyam, és nem elégszem meg azzal, hogy már pontszerző vagyok. Florentinoval még sosem bunyóztam, de abszolút nem tartok tőle. Egészséges önbizalommal várom a hétfő esti összecsapásunkat, és titokban reménykedem abban, hogy valóra válthatom az érmes álmaimat” – jelentette ki Harcsa Zoltán a meccset követően. A kispesti öklöző ezzel már bejutott a legjobb 8 közé, és legközelebb, már éremért, augusztus 6-án, hétfőn, az esti programban lép szorítóba egy újabb dél-amerikai, a brazil Falcao Florentino ellen, aki az azeri Szultan Migitinov ellen nyert 24:11-es pontozással.


Legközelebb szombaton, a délutáni programban lép kötelek közé magyar ökölvívó: Káté Gyula (64 kg) a verseny 3. kiemeltje, az olasz Vincenzo Mangiacapre ellen bokszol a legjobb nyolc közé jutásért.

Szöveg: B. Molnár László - MÖSZ sajtófőnök
Fotó: MÖSZ archív

Forrás: Boxing.hu

Fight.hu

Partnereink

Partnereink