Hírek

Két veretlen csap össze Galántán

Két veretlen csap össze Galántán
Szombaton Galántára látogat a  BoxingOen Chapionship – amatőr ökölvívó csapatbajnoki ligaájában szereplő, eddig veretlen, ráadásul címvédő DVSC.
Szombat este a K.O. Galanta a címvédő Debrecen csapatát fogadja a BoxingOne Championship következő fordulójában. Mindkét alakulat nagyszerűen kezdte az idei kiírást. Az újonc galántaiak Koszovóban vendégszerepeltek, ahol nagy csatában diadalmaskodtak. A DVSC eddig kétszer bokszolt a mostani bajnokságban, mindkét alkalommal hazai pályán, és legyőzték a Vasas-KSC csapatát, valamint Koszovó legjobbjait is.

Az előjelek tehát adottak egy nagy mérkőzéshez, viszont a hajdúságiak számára némi hátrányt jelent, hogy két legjobbjuk, Kalucza Norbert és Varga Miklós is – a válogatottsággal járó kötelezettségük miatt - hiányozni fog a Galántára utazó keretből. Deél István csapata ennek ellenére a győzelem reményében vág neki a BoxingONE mérkőzésnek.

„Bízunk Varga és Kalucza eredményes helyettesítésében, de azt tudni kell, hogy ilyen klasszisokat nem lehet csak úgy pótolni.” – fogalmazott Deél mester. „Soha nem bokszoltunk még a Galánta ellen, így egyszerűen nem tudom, hogy milyen erőt fognak képviselni. Bármi lesz, mi győzni szeretnénk, legyen az ellenfél bármilyen erős is.”

Deél István után természetesen megkerestük a galántai csapat vezetőedzőjét, az ismert profi ökölvívó  Kovács Tamást is. A szakember – ellentétben a hajdúsági mesterrel - jól ismeri az ellenfelet.

„Nagyon jó mérkőzésekre van kilátás! Amikor még Nagy Zolival együtt dolgoztunk a BoxingONE ligában, akkor bokszoltunk Debrecenben, így elsőkézből származó információim vannak az ellenfélről. Szerintem eléggé kétesélyes a szombati mérkőzés, semmi nincs előre lefutva” – fogalmazott Kovács, aki nevetve folytatta: „Őszintén örülünk, hogy Kalucza és Varga nem lép ringbe a Debrecen színeiben, mert az ellenfél két legjobbjának hiánya egész egyszerűen nem érinthet rosszul bennünket. Az győz majd szombaton, aki jobb napot fog ki, mert sok súlyban kétesélyes a küzdelem!”

Változtatást nem tervez a mester a Koszovóban győztes csapatán, ám 75 kg-ban mégis képzelhető, hogy egy Ausztriából érkező légiós kap lehetőséget, hiszen Móna Imre személyében a DVSC-nek egy kimagasló klasszis áll a rendelkezésére.

A KO Galánta –  DVSC mérkőzést szombat este 19 órától a galántai parkban, a helyi kastély udvarában, szabadég alatt rendezik, méghozzá a szervezők reményei alapján több ezer ember előtt.


(BoxingOne)

Partnereink

Partnereink