Holyfield újra nekifut...
Még mielőtt továbbszaladnánk, le kell szögeznem valamit: nagy tisztelője vagyok Evander Holyfieldnek, a nehézsúly nagy harcosának, aki annyi nagyszerű, emlékezetes csatával ajándékozott meg minket, amivel örökre beírta a nevét a sportág aranykönyvébe. De...
De... Az októberben a 44. életévét betöltő Holyfield már réges-rég nem a régi. 1999-ben alulmaradt Lennox Lewis-zal szemben a vitathatatlan bajnoki címért vívott csatában, és bár 2002-ben még legyőzte Hasim Rahmant, karrierje azóta egyértelműen lefelé ível. Holyfield apó, ahogy sokan becézik, ennek ellenére újra és újra kijelenti, hogy addig nem nyugszik, amíg ismét a királykategória egyesített bajnoka nem lesz. Ettől az sem tántoríthatja el, hogy egyre gyakrabban kínozzák fájdalmas sérülések, és hiába az egykor legendás fizikum, az idő vasfoga ellen Holyfield sem tud védekezni. A mélypont még nem is 2003-as, James Toney elleni súlyos vereség volt, hanem a 2004 novemberében, Holyfield eddigi utolsó mérkőzésén elszenvedett kudarc Larry Donald ellen. Itt nem is csak a sima, bántóan sima vereség volt a megalázó, hanem az azt követő procedúra.
Látván az élő legenda szenvedését, a szövetség ugyanis egész egyszerűen bevonta Holyfield licenszét. A történelem eddigi egyetlen négyszeres nehézsúlyú világbajnoka ugyan tiltakozott, de a szövetség hajthatatlan volt, mondván, a további versenyzés súlyos veszélyt jelentene Holyfield egészségére. Furcsa kettősség jellemezte a szituációt, hiszen egyfelől a többség érezte, hogy semmi értelme tovább küzdenie Holyfieldnek, ugyanakkor azt is elszomorító volt látni, ahogy az egykori dicsőségének visszaszerzéséért küzdő legendás bajnok véget nem érő harcot folytatott az őt a döntésével gyakorlatilag beszámíthatatlannak tituláló állami sportbizottsággal.
Holyfield másfél éves küzdelmet követően, több bíróságot megjárva, főleg a munkavégzéshez való alkotmányos jogának korlátozását sérelmezve végül visszakapta versenyengedélyét, és augusztus 18-án Jeremy Bates ellen lép kötelek közé.
A mai napig nem tudom, hogyan álljak hozzá ehhez a mérkőzéshez, mert az kétségtelen, hogy a fantasztikus pályafutást a háta mögött tudó Holyfield megérdemelne egy szép búcsút, de nyilatkozatai elnézve tartok tőle, hogy egy győzelem csak megerősítené őt abbéli meggyőződésében, hogy őbelőle még igenis nehézsúlyú világbajnok lesz, és tovább folytatja, amíg ismét bele nem szalad egy súlyos vereségbe. Nem tudom, ki hathatna rá, vagy ki tántoríthatná el az amúgy a körülményektől függetlenül szép elhatározástól, amely azonban józan ésszel már nehezen felfogható. Persze, láttunk már csodát, hiszen George Foreman 47 évesen is képes volt csúcsteljesítményt nyújtani, de egyrészt ilyesmire azért igencsak ritkán kerül sor, másrészt George Foreman hosszú-hosszú kihagyást követően tért vissza, és egy pillanatig sem volt kétséges, hogy fizikailag egy bizonyos szintig még képes felvenni a versenyt a legjobbakkal.
Nem tudhatjuk, hogy meddig tart Holyfield karrierje, hiszen őt annyian annyiszor leírták már. Hogy mást ne mondjak, volt aki már 1996-ban, a Riddick Bowe elleni harmadik meccsén elszenvedett vereségét követően úgy gondolta, hogy Holyfield már nem lesz képes visszakapaszkodni, ehhez képest eltelt tíz év és tessék...
Egy biztos: én szívből drukkolok majd Evander Holyifeldnek augusztus 18-án, de annak méginkább, hogy súlyos egészségkárosodás nélkül akaszthassa szörge kesztyűit a befejezéstől függetlenül páratlan pályafutása végén... valamikor.
De... Az októberben a 44. életévét betöltő Holyfield már réges-rég nem a régi. 1999-ben alulmaradt Lennox Lewis-zal szemben a vitathatatlan bajnoki címért vívott csatában, és bár 2002-ben még legyőzte Hasim Rahmant, karrierje azóta egyértelműen lefelé ível. Holyfield apó, ahogy sokan becézik, ennek ellenére újra és újra kijelenti, hogy addig nem nyugszik, amíg ismét a királykategória egyesített bajnoka nem lesz. Ettől az sem tántoríthatja el, hogy egyre gyakrabban kínozzák fájdalmas sérülések, és hiába az egykor legendás fizikum, az idő vasfoga ellen Holyfield sem tud védekezni. A mélypont még nem is 2003-as, James Toney elleni súlyos vereség volt, hanem a 2004 novemberében, Holyfield eddigi utolsó mérkőzésén elszenvedett kudarc Larry Donald ellen. Itt nem is csak a sima, bántóan sima vereség volt a megalázó, hanem az azt követő procedúra.
Látván az élő legenda szenvedését, a szövetség ugyanis egész egyszerűen bevonta Holyfield licenszét. A történelem eddigi egyetlen négyszeres nehézsúlyú világbajnoka ugyan tiltakozott, de a szövetség hajthatatlan volt, mondván, a további versenyzés súlyos veszélyt jelentene Holyfield egészségére. Furcsa kettősség jellemezte a szituációt, hiszen egyfelől a többség érezte, hogy semmi értelme tovább küzdenie Holyfieldnek, ugyanakkor azt is elszomorító volt látni, ahogy az egykori dicsőségének visszaszerzéséért küzdő legendás bajnok véget nem érő harcot folytatott az őt a döntésével gyakorlatilag beszámíthatatlannak tituláló állami sportbizottsággal.
Holyfield másfél éves küzdelmet követően, több bíróságot megjárva, főleg a munkavégzéshez való alkotmányos jogának korlátozását sérelmezve végül visszakapta versenyengedélyét, és augusztus 18-án Jeremy Bates ellen lép kötelek közé.
A mai napig nem tudom, hogyan álljak hozzá ehhez a mérkőzéshez, mert az kétségtelen, hogy a fantasztikus pályafutást a háta mögött tudó Holyfield megérdemelne egy szép búcsút, de nyilatkozatai elnézve tartok tőle, hogy egy győzelem csak megerősítené őt abbéli meggyőződésében, hogy őbelőle még igenis nehézsúlyú világbajnok lesz, és tovább folytatja, amíg ismét bele nem szalad egy súlyos vereségbe. Nem tudom, ki hathatna rá, vagy ki tántoríthatná el az amúgy a körülményektől függetlenül szép elhatározástól, amely azonban józan ésszel már nehezen felfogható. Persze, láttunk már csodát, hiszen George Foreman 47 évesen is képes volt csúcsteljesítményt nyújtani, de egyrészt ilyesmire azért igencsak ritkán kerül sor, másrészt George Foreman hosszú-hosszú kihagyást követően tért vissza, és egy pillanatig sem volt kétséges, hogy fizikailag egy bizonyos szintig még képes felvenni a versenyt a legjobbakkal.
Nem tudhatjuk, hogy meddig tart Holyfield karrierje, hiszen őt annyian annyiszor leírták már. Hogy mást ne mondjak, volt aki már 1996-ban, a Riddick Bowe elleni harmadik meccsén elszenvedett vereségét követően úgy gondolta, hogy Holyfield már nem lesz képes visszakapaszkodni, ehhez képest eltelt tíz év és tessék...
Egy biztos: én szívből drukkolok majd Evander Holyifeldnek augusztus 18-án, de annak méginkább, hogy súlyos egészségkárosodás nélkül akaszthassa szörge kesztyűit a befejezéstől függetlenül páratlan pályafutása végén... valamikor.
