Útban a szupermérkőzés felé!
Előbb azonban mindkét klasszisnak sikerrel kell vennie soron következő meccsét. Oscar De La Hoya június ötödikén a WBO középsúlyú világbajnokával, Felix Sturmmal csap össze; míg Bernard Hopkins ugyanazon napon, ugyanazon a gálán címvédési kötelezettségeinek tesz eleget Robert Allen ellen.
Oscar De La Hoya, a Golden Boy, azaz az aranyfiú kétség kívül napjaink egyik legnépszerűbb, és nem mellékesen legjobb ökölvívója. A mexikói származású, de már az USA-ban született Oscar már amatőrként is fantasztikus sikereket ért el, 1992-ben, a barcelonai olimpián könnyűsúlyban aranyérmet szerzett hazájának. Az olimpia után szögre akasztotta a fejvédőt és a profik táborába lépett, és szinte példátlanul gyorsan, kevesebb, mint másfél évvel profi debütálása után, mindössze tizenkettedik mérkőzésén világbajnoki címet szerzett. Az áldozat az 1994 márciusában megrendezett mérkőzésen WBO addigi nagypehelysúlyú bajnoka, Jimmy Bredahl volt, akit a tizedik menetben ütött ki. Egy címvédéssel és négy hónappal később De La Hoya már második súlycsoportjában is világbajnoki övnek örülhetett, miután Jorge Paez kiütésével megszerezte a WBO gazdátlan könnyűsúlyú világbajnoki címét. Itt már hosszabb ideig vitézkedett, másfél év alatt hét alkalommal védte meg címét, közben megszerezve mellé az IBF koronáját is, melyről azonban azonnal le is mondott. 1996 elején aztán újabb súlycsoportváltás mellett döntött, hogy egy felhozómérkőzés után összecsaphasson a WBC kisváltósúlyú bajnokával, az élő legendának számító mexikói Julio Cesar Chavezzel, aki akkoriban már 98 profi mérkőzésen volt túl, melyeket egy vereség és egy döntetlen kivételével mind megnyert. A meccs első meneteiben De La Hoya irányított, de Chavez sérülése miatt már a negyedik menetben kihirdették TKO győzelmét. Oscar nem időzött sokáig kisváltósúlyban, egy címvédés után váltósúlyban folytatta karrierjét, ahol első mérkőzésén Pernell Whitaker legyőzésével rögtön világbajnok lett. A WBC koronáját két és fél év alatt hét alkalommal védte meg, közben ismét legyőzve Chavezt.
1999 szeptember 18-án elérkezett a veretlen De La Hoya addigi talán legnagyobb megmérettetése: a szintén veretlen Puerto Rico-i Felix Trinidaddal csapott össze a WBC és az IBF váltósúlyú világbajnoki címeiért. A mérkőzés első felét Oscar uralta, de az összecsapás második felére elfáradt és visszavett a tempóból, ami a győzelmébe került: többségi döntéssel a pontozók Trinidadot hozták ki győztesnek. A végeredményen azóta sokat vitatkoztak, tény, hogy szoros mérkőzés volt, és csak egy-két ponton múlt a győzelem. Egy győztes mérkőzés és kilenc hónap elteltével, De La Hoya, derekán ismét a WBC övével kiállt az egyből két súlycsoportot ugró, veretlen Shane Mosleyval - vesztére. Mosley kézgyorsaságát kihasználva egy szoros és fantasztikus meccsen megosztott pontozással nyert, Oscar pedig egy éven belül már másodszorra kapott ki. Ennek ellenére felállt a padlóról, és az Arturo Gatti, Javier Castillejo, Fernando Vargas trió legyőzése után egy súlycsoporttal feljebb, nagyváltósúlyban máris magáénak tudhatta a WBC és a WBA világbajnoki címeit - mígnem ismét összecsapott Shane Mosleyval. A tavaly szeptemberben megrendezett mérkőzés ezúttal is rendkívül szoros volt, az eredmény máig vitatott, de tény: Mosley egyhangú pontozással másodszorra is legyőzte De La Hoyát. Mivel egy harmadik összecsapás lehetősége kétszeri legyőzőjével kicsinek tűnt, Oscar más lehetőségek után nézve kiszemelte magának Bernard Hopkinst, a középsúly vitathatatlan bajnokát; a hozzá vezető úton azonban előbb le kell győznie a veretlen WBO bajnok Felix Sturmot.
Az Universum fiatal üdvöskéjének eddigi legkomolyabb eredménye Hector Velazco elleni vitatott, megosztott pontozásos győzelme. A szakma szinte teljesen esélytelennek tartja a sokkal képzettebb, gyorsabb, tapasztaltabb, egyszóval: jobb De La Hoya ellen a leverkuseni születésű bunyóst. Az egyetlen kérdés, hogy De La Hoya fizikailag mekkora hátrányban lesz, hiszen Sturm "született" középsúlyú, míg Oscar hat súlycsoporttal lejjebb kezdett el bokszolni. A német ökölvívó egyetlen reális esélye ez, sokakat eleve az is meglepett, hogy az Universum belement ezzel a nem túl sok győzelmi eséllyel kecsegtető mérkőzésbe.
A másik mérkőzésen Bernard Hopkins, azaz a Hóhér lép szorítóba -immáron harmadszor- Robert Allennel. Hopkins gyakorlatilag szöges ellentéte De La Hoyának: nagyon mélyről jött, fiatalkorában gyakran került összeütközésbe a törvénnyel. Ráadásul karrierje sem éppen a legjobban indult: debütáló mérkőzésén kikapott pontozással a teljesen ismeretlen Clinton Mitchelltől 1988 októberében. Innentől kezdve viszont veretlenül menetelt egészen 1993 májusáig, amikor a betöltetlen IBF középsúlyú világbajnoki címéért kiírt mérkőzésen összetalálkozott napjaink legkiválóbb ökölvívójával, Roy Jones Jr.-ral. Jones esélyt sem adott Hopkinsnak, és pontozással egyértelműen megnyerte a találkozót. Ez volt Hopkins karrierjének második, és azóta -azaz tizenegy éve- egyetlen veresége. Jones súlycsoport váltása után, két évvel később már Hopkins derekát ékesítette az IBF öve, miután másodszorra (elsőre döntetlenre végeztek) legyőzte Segundo Mercado-t. A Hóhér ezután öt éven és tizenkét mérkőzésen keresztül sikeresen védte meg címét; köztük kétszer mostani ellenfele, Robert Allen ellen. Az első mérkőzés rendkívül furcsa körülmények között ért véget, amikor Mills Lane bíró véletlenül kilökte a ringből Hopkinst, aki megsérült, emiatt a mérkőzésen nem hirdettek eredményt (No Contest). Természetesen azonnal, 1999 februárjában létrejött a visszavágó, ahol Hopkins a hetedik menetben TKO győzelmet aratott. 2001-ben a Hóhér előbb Keith Holmes, majd a legendás Felix Trinidad legyőzésével megszerezte a WBC és a WBA világbajnoki címeit is, és hosszú várakozás után a középsúly vitathatatlan bajnokának nevezhette magát. Két gyengébb ellenfél után az idősödő (39 éves) Hopkinst sokan kezdtél leírni, de tavaly decemberben ismét elkápráztatott mindenkit William Joppy elleni meccsén, akit megalázó fölénnyel győzött le.
Robert Allen immáron harmadszorra kap lehetőséget Hopkins ellen, és ezúttal sincs sok esélye, hogy javítson a Hóhér elleni mérlegén. Gyakorlatilag az 1999-ben elszenvedett vereség óta nem tudott komoly ellenfelet legyőzni, ha Hopkins a tavaly év végihez hasonló formát nyújt, valószínűleg gond nélkül legyőzni Allent. Hopkins ráadásul magasabb is ellenfelénél, ráadásul sokkal tapasztaltabb, és kondícióján sem látszik meg életkora, míg Allen karrierje során mindössze kétszer bokszolt tizenkét menetet.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a két szupersztár esetleges veresége mindenképpen óriási szenzáció lenne, hiszen súlycsoportok illetve életkor ide- vagy oda az ökölvívás két korszakos egyéniségéről van szó, akik minden valószínűség szerint szeptemberi egymás elleni mérkőzésükkel bokszrajongók millióit szegezik majd a televízió képernyője elé!
Oscar De La Hoya, a Golden Boy, azaz az aranyfiú kétség kívül napjaink egyik legnépszerűbb, és nem mellékesen legjobb ökölvívója. A mexikói származású, de már az USA-ban született Oscar már amatőrként is fantasztikus sikereket ért el, 1992-ben, a barcelonai olimpián könnyűsúlyban aranyérmet szerzett hazájának. Az olimpia után szögre akasztotta a fejvédőt és a profik táborába lépett, és szinte példátlanul gyorsan, kevesebb, mint másfél évvel profi debütálása után, mindössze tizenkettedik mérkőzésén világbajnoki címet szerzett. Az áldozat az 1994 márciusában megrendezett mérkőzésen WBO addigi nagypehelysúlyú bajnoka, Jimmy Bredahl volt, akit a tizedik menetben ütött ki. Egy címvédéssel és négy hónappal később De La Hoya már második súlycsoportjában is világbajnoki övnek örülhetett, miután Jorge Paez kiütésével megszerezte a WBO gazdátlan könnyűsúlyú világbajnoki címét. Itt már hosszabb ideig vitézkedett, másfél év alatt hét alkalommal védte meg címét, közben megszerezve mellé az IBF koronáját is, melyről azonban azonnal le is mondott. 1996 elején aztán újabb súlycsoportváltás mellett döntött, hogy egy felhozómérkőzés után összecsaphasson a WBC kisváltósúlyú bajnokával, az élő legendának számító mexikói Julio Cesar Chavezzel, aki akkoriban már 98 profi mérkőzésen volt túl, melyeket egy vereség és egy döntetlen kivételével mind megnyert. A meccs első meneteiben De La Hoya irányított, de Chavez sérülése miatt már a negyedik menetben kihirdették TKO győzelmét. Oscar nem időzött sokáig kisváltósúlyban, egy címvédés után váltósúlyban folytatta karrierjét, ahol első mérkőzésén Pernell Whitaker legyőzésével rögtön világbajnok lett. A WBC koronáját két és fél év alatt hét alkalommal védte meg, közben ismét legyőzve Chavezt.
1999 szeptember 18-án elérkezett a veretlen De La Hoya addigi talán legnagyobb megmérettetése: a szintén veretlen Puerto Rico-i Felix Trinidaddal csapott össze a WBC és az IBF váltósúlyú világbajnoki címeiért. A mérkőzés első felét Oscar uralta, de az összecsapás második felére elfáradt és visszavett a tempóból, ami a győzelmébe került: többségi döntéssel a pontozók Trinidadot hozták ki győztesnek. A végeredményen azóta sokat vitatkoztak, tény, hogy szoros mérkőzés volt, és csak egy-két ponton múlt a győzelem. Egy győztes mérkőzés és kilenc hónap elteltével, De La Hoya, derekán ismét a WBC övével kiállt az egyből két súlycsoportot ugró, veretlen Shane Mosleyval - vesztére. Mosley kézgyorsaságát kihasználva egy szoros és fantasztikus meccsen megosztott pontozással nyert, Oscar pedig egy éven belül már másodszorra kapott ki. Ennek ellenére felállt a padlóról, és az Arturo Gatti, Javier Castillejo, Fernando Vargas trió legyőzése után egy súlycsoporttal feljebb, nagyváltósúlyban máris magáénak tudhatta a WBC és a WBA világbajnoki címeit - mígnem ismét összecsapott Shane Mosleyval. A tavaly szeptemberben megrendezett mérkőzés ezúttal is rendkívül szoros volt, az eredmény máig vitatott, de tény: Mosley egyhangú pontozással másodszorra is legyőzte De La Hoyát. Mivel egy harmadik összecsapás lehetősége kétszeri legyőzőjével kicsinek tűnt, Oscar más lehetőségek után nézve kiszemelte magának Bernard Hopkinst, a középsúly vitathatatlan bajnokát; a hozzá vezető úton azonban előbb le kell győznie a veretlen WBO bajnok Felix Sturmot.
Az Universum fiatal üdvöskéjének eddigi legkomolyabb eredménye Hector Velazco elleni vitatott, megosztott pontozásos győzelme. A szakma szinte teljesen esélytelennek tartja a sokkal képzettebb, gyorsabb, tapasztaltabb, egyszóval: jobb De La Hoya ellen a leverkuseni születésű bunyóst. Az egyetlen kérdés, hogy De La Hoya fizikailag mekkora hátrányban lesz, hiszen Sturm "született" középsúlyú, míg Oscar hat súlycsoporttal lejjebb kezdett el bokszolni. A német ökölvívó egyetlen reális esélye ez, sokakat eleve az is meglepett, hogy az Universum belement ezzel a nem túl sok győzelmi eséllyel kecsegtető mérkőzésbe.
A másik mérkőzésen Bernard Hopkins, azaz a Hóhér lép szorítóba -immáron harmadszor- Robert Allennel. Hopkins gyakorlatilag szöges ellentéte De La Hoyának: nagyon mélyről jött, fiatalkorában gyakran került összeütközésbe a törvénnyel. Ráadásul karrierje sem éppen a legjobban indult: debütáló mérkőzésén kikapott pontozással a teljesen ismeretlen Clinton Mitchelltől 1988 októberében. Innentől kezdve viszont veretlenül menetelt egészen 1993 májusáig, amikor a betöltetlen IBF középsúlyú világbajnoki címéért kiírt mérkőzésen összetalálkozott napjaink legkiválóbb ökölvívójával, Roy Jones Jr.-ral. Jones esélyt sem adott Hopkinsnak, és pontozással egyértelműen megnyerte a találkozót. Ez volt Hopkins karrierjének második, és azóta -azaz tizenegy éve- egyetlen veresége. Jones súlycsoport váltása után, két évvel később már Hopkins derekát ékesítette az IBF öve, miután másodszorra (elsőre döntetlenre végeztek) legyőzte Segundo Mercado-t. A Hóhér ezután öt éven és tizenkét mérkőzésen keresztül sikeresen védte meg címét; köztük kétszer mostani ellenfele, Robert Allen ellen. Az első mérkőzés rendkívül furcsa körülmények között ért véget, amikor Mills Lane bíró véletlenül kilökte a ringből Hopkinst, aki megsérült, emiatt a mérkőzésen nem hirdettek eredményt (No Contest). Természetesen azonnal, 1999 februárjában létrejött a visszavágó, ahol Hopkins a hetedik menetben TKO győzelmet aratott. 2001-ben a Hóhér előbb Keith Holmes, majd a legendás Felix Trinidad legyőzésével megszerezte a WBC és a WBA világbajnoki címeit is, és hosszú várakozás után a középsúly vitathatatlan bajnokának nevezhette magát. Két gyengébb ellenfél után az idősödő (39 éves) Hopkinst sokan kezdtél leírni, de tavaly decemberben ismét elkápráztatott mindenkit William Joppy elleni meccsén, akit megalázó fölénnyel győzött le.
Robert Allen immáron harmadszorra kap lehetőséget Hopkins ellen, és ezúttal sincs sok esélye, hogy javítson a Hóhér elleni mérlegén. Gyakorlatilag az 1999-ben elszenvedett vereség óta nem tudott komoly ellenfelet legyőzni, ha Hopkins a tavaly év végihez hasonló formát nyújt, valószínűleg gond nélkül legyőzni Allent. Hopkins ráadásul magasabb is ellenfelénél, ráadásul sokkal tapasztaltabb, és kondícióján sem látszik meg életkora, míg Allen karrierje során mindössze kétszer bokszolt tizenkét menetet.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a két szupersztár esetleges veresége mindenképpen óriási szenzáció lenne, hiszen súlycsoportok illetve életkor ide- vagy oda az ökölvívás két korszakos egyéniségéről van szó, akik minden valószínűség szerint szeptemberi egymás elleni mérkőzésükkel bokszrajongók millióit szegezik majd a televízió képernyője elé!
