Az óceánba szórták a bajnok hamvait
Közülük igen sokan nem álltak meg valamelyik Nyugat-európai országban, hanem az óceánon túlra is elmerészkedtek. Ma is számolatlanul élnek honfitársaink mind az öt földrészen, Argentínától Új-Zélandig, vagy éppen Norvégiától Dél-Afrikáig, gyakorlatilag mindenhol.
Nincs ez másként a sport világában sem: előbb disszidáltak az emberek, majd az 1990-et követő években a távozók már nem követtek el halálos bűnt. Egyszerűen csak új életteret, új országot kerestek maguknak.
Kalandozásaim során néhány nappal korábban eljutottam Kispest-Wekerle telepre, ahol a Baross utca 4. számú ház falán egy szép, elég friss koszorúval is rendelkező márványtáblát láthattam. Kocsis Antalnak állít emléket a márványba vésett néhány sort, aki mint ismeretes, 1928-ban, Amszterdamban nyert ökölvívásban olimpiai bajnokságot.
Elkezdtem kutakodni Kocsis Antal kispesti kötődése után, s igyekezetemet siker koronázta. Néhány utcasarokkal odébb ugyanis Nagy Tamás helytörténész segítségével eljutottam Kocsis Antal nővérének fiához, tehát unokaöccséhez. Az illető "fiatalember" még csak nyolcvanhat éves, ráadásul kiváló szellemi és fizikai kondíciónak örvend. Annyit elárult magáról, hogy évtizedek óta szenvedélyes és eredményes hegymászó-túrázó, s nagyban ezeknek a sportoknak köszönheti az átlagot messze meghaladóan jó állapotát. Ahhoz viszont ragaszkodott, hogy a családi neve ne hangozzék el a beszélgetés során, mert nem akarja, hogy Kocsis Antal helyett bármi másról is beszélhessünk, ami eltereli, illetve megosztja a figyelmet nagybátyjáról.
Azt mindenki tudhatja, hogy Kocsis Antal 1905. november 17-én született Kispesten és 1994. október 25-én hunyta le végleg a szemét a floridai Titusville-ben. Az is hamar kiderült, hogy a Kocsis szülőknek négy gyermekünk született. Kocsis Antal, a "Tóni" volt a legfiatalabb, akit testvérei rendszeresen jól elagyabugyáltak. Talán ezért is ment ő el a Ferencváros néhány ökölvívója közé gyakorolni, hogy meg tudja magát védeni. Ott ismerte meg a nála hat évvel fiatalabb Énekes Istvánt, aki 1932-ben, Los Angeles-ben állhatott fel az olimpiai dobogó legmagasabb fokára. Kocsis azonban már Amszterdamba kijutott, s mindössze három évnyi előkészületeket követően már nem talált legyőzőre. Ő lett a magyar ökölvívás és egyben a Ferencvárosi TC első olimpiai bajnoka.
Ahogy az akkoriban is szokás volt, óriási fogadást rendeztek az amszterdami bajnokok tiszteletére, s az ígéretekben sem volt hiány. Azután ahogy ma is gyakran előfordul, a szavakat nem követték tettek. Kocsis Antal elunva az értelmetlen várakozást, egy hirtelen elhatározással nekivágott a nagyvilágnak. Mivel csak akkor maradhatott ott végleg, ha másodszor lépett be az Államok területére, még egyszer hazajött, majd végleg búcsút intett Magyarországnak. Mivel leginkább az ökölvíváshoz értett, elszegődött hát profinak, ahol nagy meccseket vívott, sok pénzt is keresett. Ám mivel túl nagy szíve volt, így a környezetében élő magyarok hamar megszabadították a pénze nagyobbik részétől.
Kocsis Antal élete tele van titokzatos elemekkel. Nem csak Magyarországról tűnt el, de hamarosan Amerikában is szem elől tévesztették. Olyannyira, hogy a 70. születésnapja ürügyén 1975-ben egy hatalmas cikk jelent meg róla a "Magyar Élet" című, ottani hetilapban, amely gratulált a jubileumhoz, de egyben felhívta az olvasók figyelmét a köddé vált Kocsis Antalra is. Pedig közben egyszer, 1965-ben itthon is megfordult, majd jó szokása szerint megint ködbeveszett. Csak legközelebbi családtagjai - bátyja és annak felesége - tudták, hol is van. Feltehetően nem akartak büszkélkedni vele, hogy a nyolcvankilenc évet megért, egykori olimpiai bajnok előzőleg már közel húsz évet egy egészségügyi otthonban töltött, megroggyant egészségi állapota miatt. Végül amikor örökre eltávozott, robbant egy kisebb bomba. Kocsis Antal ugyanis úgy rendelkezett, hogy hamvait a nyílt óceánon szórják a vízbe, ami meg is történt.
Unokaöccse állítja, Kocsis Antal bátyja száz év fölött jár és még mindig él, nála tizenvalahány évvel fiatalabb feleségével egyetemben. Hogy ez az állítás igaz-e? S egyáltalán: lehet-e megtudni még valamit Amszterdam magyar ökölvívó bajnokáról? E kérdések megválaszolását csak egy, a mostaninál sokkal bonyolultabb és kevés sikerrel kecsegtető nyomozástól lehetne várni.
Nincs ez másként a sport világában sem: előbb disszidáltak az emberek, majd az 1990-et követő években a távozók már nem követtek el halálos bűnt. Egyszerűen csak új életteret, új országot kerestek maguknak.
Kalandozásaim során néhány nappal korábban eljutottam Kispest-Wekerle telepre, ahol a Baross utca 4. számú ház falán egy szép, elég friss koszorúval is rendelkező márványtáblát láthattam. Kocsis Antalnak állít emléket a márványba vésett néhány sort, aki mint ismeretes, 1928-ban, Amszterdamban nyert ökölvívásban olimpiai bajnokságot.
Elkezdtem kutakodni Kocsis Antal kispesti kötődése után, s igyekezetemet siker koronázta. Néhány utcasarokkal odébb ugyanis Nagy Tamás helytörténész segítségével eljutottam Kocsis Antal nővérének fiához, tehát unokaöccséhez. Az illető "fiatalember" még csak nyolcvanhat éves, ráadásul kiváló szellemi és fizikai kondíciónak örvend. Annyit elárult magáról, hogy évtizedek óta szenvedélyes és eredményes hegymászó-túrázó, s nagyban ezeknek a sportoknak köszönheti az átlagot messze meghaladóan jó állapotát. Ahhoz viszont ragaszkodott, hogy a családi neve ne hangozzék el a beszélgetés során, mert nem akarja, hogy Kocsis Antal helyett bármi másról is beszélhessünk, ami eltereli, illetve megosztja a figyelmet nagybátyjáról.
Azt mindenki tudhatja, hogy Kocsis Antal 1905. november 17-én született Kispesten és 1994. október 25-én hunyta le végleg a szemét a floridai Titusville-ben. Az is hamar kiderült, hogy a Kocsis szülőknek négy gyermekünk született. Kocsis Antal, a "Tóni" volt a legfiatalabb, akit testvérei rendszeresen jól elagyabugyáltak. Talán ezért is ment ő el a Ferencváros néhány ökölvívója közé gyakorolni, hogy meg tudja magát védeni. Ott ismerte meg a nála hat évvel fiatalabb Énekes Istvánt, aki 1932-ben, Los Angeles-ben állhatott fel az olimpiai dobogó legmagasabb fokára. Kocsis azonban már Amszterdamba kijutott, s mindössze három évnyi előkészületeket követően már nem talált legyőzőre. Ő lett a magyar ökölvívás és egyben a Ferencvárosi TC első olimpiai bajnoka.
Ahogy az akkoriban is szokás volt, óriási fogadást rendeztek az amszterdami bajnokok tiszteletére, s az ígéretekben sem volt hiány. Azután ahogy ma is gyakran előfordul, a szavakat nem követték tettek. Kocsis Antal elunva az értelmetlen várakozást, egy hirtelen elhatározással nekivágott a nagyvilágnak. Mivel csak akkor maradhatott ott végleg, ha másodszor lépett be az Államok területére, még egyszer hazajött, majd végleg búcsút intett Magyarországnak. Mivel leginkább az ökölvíváshoz értett, elszegődött hát profinak, ahol nagy meccseket vívott, sok pénzt is keresett. Ám mivel túl nagy szíve volt, így a környezetében élő magyarok hamar megszabadították a pénze nagyobbik részétől.
Kocsis Antal élete tele van titokzatos elemekkel. Nem csak Magyarországról tűnt el, de hamarosan Amerikában is szem elől tévesztették. Olyannyira, hogy a 70. születésnapja ürügyén 1975-ben egy hatalmas cikk jelent meg róla a "Magyar Élet" című, ottani hetilapban, amely gratulált a jubileumhoz, de egyben felhívta az olvasók figyelmét a köddé vált Kocsis Antalra is. Pedig közben egyszer, 1965-ben itthon is megfordult, majd jó szokása szerint megint ködbeveszett. Csak legközelebbi családtagjai - bátyja és annak felesége - tudták, hol is van. Feltehetően nem akartak büszkélkedni vele, hogy a nyolcvankilenc évet megért, egykori olimpiai bajnok előzőleg már közel húsz évet egy egészségügyi otthonban töltött, megroggyant egészségi állapota miatt. Végül amikor örökre eltávozott, robbant egy kisebb bomba. Kocsis Antal ugyanis úgy rendelkezett, hogy hamvait a nyílt óceánon szórják a vízbe, ami meg is történt.
Unokaöccse állítja, Kocsis Antal bátyja száz év fölött jár és még mindig él, nála tizenvalahány évvel fiatalabb feleségével egyetemben. Hogy ez az állítás igaz-e? S egyáltalán: lehet-e megtudni még valamit Amszterdam magyar ökölvívó bajnokáról? E kérdések megválaszolását csak egy, a mostaninál sokkal bonyolultabb és kevés sikerrel kecsegtető nyomozástól lehetne várni.
