Willie Pep (1922-2006)
Pep 1922. szeptember 9-én született William Guglielmo Papaleo néven, a Connecticut állambeli Middletown-ban. Már a nevéből sejthető, hogy szülei Szicíliai bevándorlóként érkeztek Amerikába. 15 éves korától kezdett bokszolni, hogy megtudja védeni magát az idősebb társaival szemben. Amikor 16 évesen kirúgták a Hartford-i középiskolából, cipőpucolásból és újságárusításból jutott jövedelemhez. Willie ezidőtájt kezdte meg ígéretes amatőr ökölvívói karrierjét a Norwich-i Du-Well Atlétikai Klubban. 2 és fél évig tartó periódus alatt 59 győzelmet és 3 vereséget "számolt", közben Connecticut állam amatőr légsúlyú, majd harmatsúlyú bajnoka lett.
Légsúlyú kölyökként, pontozással veszített egy pehelysúlyú srác ellen, aki néha Ray Roberts néven lépett szorítóba. Az eredeti neve viszont Walker Smith volt, és Sugar Ray Robinson néven vált később világhírűvé. Aznap este két bimbózó géniuszt láthatott a közönség a szorítóban.
Robinson így emlékezett összecsapásukra: "George, a promóter egy srácot hozott nekem ellenfélként, aki veretlen volt. Én győztem pontozással, de nem egyhangúlag, s ez kissé elhomályosította a győzelmem fényét. 'Mi a neve?' - kérdeztem valakitől a meccs után. 'Willie Papaleo, de itt csak Willie Pep.' Évekkel később Pep pehelysúlyú világbajnok lett, és a legjobb bokszoló, akit valaha láttam."
Pep 1940 közepén állt át a hivatásosak táborába, a debütáláson 4 menetben pontozással győzött James McGovern ellen. Ügyessége pillanatok alatt népszerűvé tette, az első 3 profi évében nem is talált legyőzőre. 1942. november 20-án, alig 20 évesen, New Yorkban, egyhangú pontozással legyőzte a kőkemény verekedő, pehelysúlyú világbajnok Chalky Wright-ot. Willie élete nagyrészét az edzőteremben töltötte, és nagy csatákra sok kis meccsel készült. 5 hónappal később, miután bajnok lett, jött az első vereség. A 64. profi meccsén a nála 2 kilóval nehezebb, volt könnyűsúlyú világbajnok Sammy Angott tétnélküli mérkőzésen kipontozta. 1945-ben őt választották az év ökölvívójának, majd bajnokságát megvédte Bartolo, Wright és Terranova ellen. Közben több mint egy tucat barátságos mérkőzést is vívott, amikor 1946 júniusában "megerősítette" bajnoki címét, és kiütötte a 12. menetben az előzőleg már legyőzött, de időközben New York állam által NBA "világbajnoknak" elismert Sal Bartolo-t. 1947 elején Pep a Miami-beli edzőtáborból repült hazafelé, amikor a repülőgépük lezuhant a New Yersey állambeli Milleville-hez közeli erdőben. 3 utas meghalt, 18 megsérült, Willie is a sérültek között volt. Eltörte a bal lábszárát és két csigolyáját. Sokan úgy vélték, hogy Pep bokszkarrierje ezzel végetért, de ő másképp gondolta. Nem sokkal később edzésbe állt, 1947. június 17-én már visszatért a ringbe, és 10 menetben pontozással legyőzte Florest, majd egymásután 5 győzelmet aratott, majd újfent megvédte koronáját a 12. menetben - kiütéssel - Jock Leslie ellen. A lába talán már nem volt olyan jó, mint a baleset előtt, de szerinte "meglehetősen rendbe jött". Erre szüksége is volt, hisz az ő "titka" a gyorsaság mellett éppen a briliáns lábmunkában rejlett. Pep a védekezés egyik legnagyobb mestere, és ehhez szüksége is volt a "táncos" lábakra. Volt, hogy ütés nélkül nyert meg menetet, lecsúsztatta, blokkolta az ellenfél próbálkozásait. Lábtechnikája a későbbi Muhammad Aliéhoz volt hasonlatos. Jobbra-balra eltáncolva, lefordulva tért ki az ellenfél elől, és közben kombinációival "sörétezte" őket. Újabb 19 győzelem következett zsinórban, köztük egy címmegvédés Humberto Sierra ellen. (A legyőzöttek között a későbbi könnyűsúlyú bajnok Paddy DeMarco is.)
1948 végén Pep is az emberére akadt, egy csontváz vékonyságú, de acélkeménységű ébenfekete bokszolónak a személyében. Sandy Saddlernek hívták, és október 29-én megkezdték a 4 mérkőzésből álló híres sorozatukat. New York-ban találkoztak először, ahol a fél fejjel magasabb Saddler "leverte" Willie fejéről a koronát. Pusztító erejű ütései voltak, de így is meglepetést keltett, hogy Pep a 3. menetben már kétszer is a padlóra került, hisz addigi 137 meccsén ez mindössze 4-szer fordult elő vele. A következő menetben jött a még nagyobb döbbenet, Willie Pep-et kiütötték...- "Egyetlen egyszer sem tudtam eltalálni a fickót. Igaz, szánalmasan vékony volt, kétszer is oda kellett néznem, hogy egyszer észrevegyem. Talán ez tévesztett meg. Gondatlan voltam, lebecsültem Sandyt. Eddigi pályafutásom alatt nem sokszor voltam még padlón, hát most aztán mindent bepótoltam. A 4. menetben kaptam egy ütést a számra, azt hittem a csillár szakadt le rám." - emlékezett Pep. 3 és fél hónappal később a visszavágót pontozással Pep nyerte, majd 15 győztes mérkőzés után (köztük címvédés Compo, Rieley és Famechon ellen) a 3. összecsapásukon, 1950 szeptemberében Saddler erősen kezdett. A 3. menetben egy brutális balhoroggal padlóra is küldte ellenfelét. Sandy folytatta a rohamozást, egészen addig, míg Pep a 8. menet kezdetét jelző gongszó után ülve maradt a sarkában. Egy évvel később ismét megmérkőztek, Pep kezdett jobban, de a 2. menetben így is padlóra került. (Nem, nem Pep volt "üvegállú", sőt(!)... hanem Saddler volt a súlycsoport valaha élt egyik legkeményebb bombázója.) A mérkőzés további része mindkét részről rendkívül szabálytalanná vált, a bíró a 9. menet után Pep szemsérülése miatt beszüntette a küzdelmet, kihirdetve Saddler győzelmét. A sok szabálytalankodásért mindkét versenyzőt eltiltották, de később rehabilitálták őket.
Pep ezután még egy jóideig nem hagyta abba, számos győzelem mellett 1958-ban pontozással vezetett az akkori bajnok Bassey ellen, de a 9. menetben kétszer is a padlóra kerülve kiütéssel kapott ki. 1959 elejétől rövid ideig abbahagyta, de 1965-ben visszatért. 1 évvel később, 43 évesen végleg visszavonult. 230-11-1-es rekordja alatt 8 évig volt bajnok, 1990-ben beválasztották a halhatatlanok csarnokába. Nem volt nagy ütő, de a szakemberek mindenidők legtechnikásabbjai között tartják számon a 2006. november 23-án elhunyt legendát.
Légsúlyú kölyökként, pontozással veszített egy pehelysúlyú srác ellen, aki néha Ray Roberts néven lépett szorítóba. Az eredeti neve viszont Walker Smith volt, és Sugar Ray Robinson néven vált később világhírűvé. Aznap este két bimbózó géniuszt láthatott a közönség a szorítóban.
Robinson így emlékezett összecsapásukra: "George, a promóter egy srácot hozott nekem ellenfélként, aki veretlen volt. Én győztem pontozással, de nem egyhangúlag, s ez kissé elhomályosította a győzelmem fényét. 'Mi a neve?' - kérdeztem valakitől a meccs után. 'Willie Papaleo, de itt csak Willie Pep.' Évekkel később Pep pehelysúlyú világbajnok lett, és a legjobb bokszoló, akit valaha láttam."
Pep 1940 közepén állt át a hivatásosak táborába, a debütáláson 4 menetben pontozással győzött James McGovern ellen. Ügyessége pillanatok alatt népszerűvé tette, az első 3 profi évében nem is talált legyőzőre. 1942. november 20-án, alig 20 évesen, New Yorkban, egyhangú pontozással legyőzte a kőkemény verekedő, pehelysúlyú világbajnok Chalky Wright-ot. Willie élete nagyrészét az edzőteremben töltötte, és nagy csatákra sok kis meccsel készült. 5 hónappal később, miután bajnok lett, jött az első vereség. A 64. profi meccsén a nála 2 kilóval nehezebb, volt könnyűsúlyú világbajnok Sammy Angott tétnélküli mérkőzésen kipontozta. 1945-ben őt választották az év ökölvívójának, majd bajnokságát megvédte Bartolo, Wright és Terranova ellen. Közben több mint egy tucat barátságos mérkőzést is vívott, amikor 1946 júniusában "megerősítette" bajnoki címét, és kiütötte a 12. menetben az előzőleg már legyőzött, de időközben New York állam által NBA "világbajnoknak" elismert Sal Bartolo-t. 1947 elején Pep a Miami-beli edzőtáborból repült hazafelé, amikor a repülőgépük lezuhant a New Yersey állambeli Milleville-hez közeli erdőben. 3 utas meghalt, 18 megsérült, Willie is a sérültek között volt. Eltörte a bal lábszárát és két csigolyáját. Sokan úgy vélték, hogy Pep bokszkarrierje ezzel végetért, de ő másképp gondolta. Nem sokkal később edzésbe állt, 1947. június 17-én már visszatért a ringbe, és 10 menetben pontozással legyőzte Florest, majd egymásután 5 győzelmet aratott, majd újfent megvédte koronáját a 12. menetben - kiütéssel - Jock Leslie ellen. A lába talán már nem volt olyan jó, mint a baleset előtt, de szerinte "meglehetősen rendbe jött". Erre szüksége is volt, hisz az ő "titka" a gyorsaság mellett éppen a briliáns lábmunkában rejlett. Pep a védekezés egyik legnagyobb mestere, és ehhez szüksége is volt a "táncos" lábakra. Volt, hogy ütés nélkül nyert meg menetet, lecsúsztatta, blokkolta az ellenfél próbálkozásait. Lábtechnikája a későbbi Muhammad Aliéhoz volt hasonlatos. Jobbra-balra eltáncolva, lefordulva tért ki az ellenfél elől, és közben kombinációival "sörétezte" őket. Újabb 19 győzelem következett zsinórban, köztük egy címmegvédés Humberto Sierra ellen. (A legyőzöttek között a későbbi könnyűsúlyú bajnok Paddy DeMarco is.)
1948 végén Pep is az emberére akadt, egy csontváz vékonyságú, de acélkeménységű ébenfekete bokszolónak a személyében. Sandy Saddlernek hívták, és október 29-én megkezdték a 4 mérkőzésből álló híres sorozatukat. New York-ban találkoztak először, ahol a fél fejjel magasabb Saddler "leverte" Willie fejéről a koronát. Pusztító erejű ütései voltak, de így is meglepetést keltett, hogy Pep a 3. menetben már kétszer is a padlóra került, hisz addigi 137 meccsén ez mindössze 4-szer fordult elő vele. A következő menetben jött a még nagyobb döbbenet, Willie Pep-et kiütötték...- "Egyetlen egyszer sem tudtam eltalálni a fickót. Igaz, szánalmasan vékony volt, kétszer is oda kellett néznem, hogy egyszer észrevegyem. Talán ez tévesztett meg. Gondatlan voltam, lebecsültem Sandyt. Eddigi pályafutásom alatt nem sokszor voltam még padlón, hát most aztán mindent bepótoltam. A 4. menetben kaptam egy ütést a számra, azt hittem a csillár szakadt le rám." - emlékezett Pep. 3 és fél hónappal később a visszavágót pontozással Pep nyerte, majd 15 győztes mérkőzés után (köztük címvédés Compo, Rieley és Famechon ellen) a 3. összecsapásukon, 1950 szeptemberében Saddler erősen kezdett. A 3. menetben egy brutális balhoroggal padlóra is küldte ellenfelét. Sandy folytatta a rohamozást, egészen addig, míg Pep a 8. menet kezdetét jelző gongszó után ülve maradt a sarkában. Egy évvel később ismét megmérkőztek, Pep kezdett jobban, de a 2. menetben így is padlóra került. (Nem, nem Pep volt "üvegállú", sőt(!)... hanem Saddler volt a súlycsoport valaha élt egyik legkeményebb bombázója.) A mérkőzés további része mindkét részről rendkívül szabálytalanná vált, a bíró a 9. menet után Pep szemsérülése miatt beszüntette a küzdelmet, kihirdetve Saddler győzelmét. A sok szabálytalankodásért mindkét versenyzőt eltiltották, de később rehabilitálták őket.
 |
