Aki elfogadtatta a női ökölvívást!
Most persze joggal kérdezheti az olvasó, hogy mi mindenben első a 25 éves nyíregyházi lány?! Sok mindenben, de az alábbiakban csak a cikk szempontjából a legfontosabbakat emeljük ki.
Viszonylag kevesen tudják azt, hogy a 11-szeres All Style karate és 2-szeres kung-fu világbajnok Miló Viktória volt az első olyan ökölvívó, aki Magyarországon, magyar közönség előtt lett profi ökölvívó világbajnok. Mindemellett Viktória volt az első magyar öklész, aki meg is védte világbajnoki címét. Ismert, hogy ez még Kovács Istvánnak sem sikerül, míg Kótai Mihály címvédésére egyelőre nem került sor.
Van még egy másik, az imént említetteknél - véleményem szerint - sokkal fontosabb dolog is!
Miló Viktória volt ugyanis az a hölgy, aki megismertette, elfogadtatta, sőt meg is szeretette a magyar társadalommal a női ökölvívást! Ezt a dolgot már senki sem veheti el tőle! Ő volt az első! És ha a későbbiekben esetleg más magyar hölgynek is sikerül - hazai szorítóban - világbajnoki összecsapáson győzedelmeskednie (Szerencsére jók a kilátások! - a szerk.), akkor a meccs utáni köszönetnyilvánításokból ne felejtse ki Miló Viktória nevét, mert nélküle korántsem biztos, hogy a lehetőséget megkapta volna.