Egy 24 éves srác letéved a bokszterembe, ahol hobbistákkal is foglalkoznak, ennek ő nagyon megörül, mert minden álma, hogy legalább hobbibokszoló lehessen. A heti három edzés, amit az edző javasolt, nem volt elég, heti ötször járt le nyüstölni a zsákokat. Kondíciója hétről hétre nőtt, mozgása egyre jobban hasonlított egy bokszoló mozgására. Minden sportban megvannak a nehézségek. A bokszban talán nagyobb a sérülésveszély, és a félelemérzés, mint máshol. Ezt mindenki tudja, aki letéved a bokszterembe. Van, aki kerüli a veszélyt, van, aki élvezi. Senki sem szereti a fájdalmat, de van, aki elviseli. Ha valaki nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, akkor nehezen lesz belőle ökölvívó.

Petrányi Zoltánt kértük, hogy folytassa a történetet: - Február közepén figyeltem fel Adriánra. Gyugyó bácsival edzett, és meglepően jó volt a mozgása. Másnap feltettem neki a kérdést, hogy lenne-e kedve versenyezni. Láttam az arcán, a meglepődést. A válasz érdekes volt. "Már 25 éves vagyok. Ez nem gond?" Erre mosolyogtam, és annyit mondtam, hogy én pedig 40. Ezután azonnal rámondta az igent.

Ment minden, mint a karikacsapás. "Átvettem" Adriánt (ugyanis Gyugyóbácsi foglalkozik a hobbistákkal, én pedig a versenyzőkkel, de segítünk egymásnak). A kötelező orvosi vizsgálatok elvégzése után a Szlovák licencet váltottuk ki, a Paszterkó László által vezetett szövetségnél, hogy miért, arra most nem akarok kitérni. Annyit tudni kell, hogy Adrián, 18 éves koráig cselgáncsozott, és óriási fizikummal rendelkezik. A heti 5 edzést felemeltük heti 8-ra, és nagy hangsúlyt fektettünk a védekezés gyakorlására. Az első 4 mérkőzésen simán vette az akadályt. Ezek csupán felhozó mérkőzések voltak, és ilyenkor kötelező a győzelem.

Június közepén jött a meseszerű hír Paszterkó Lászlótól, hogy Adrián cirkálósúlyú junior WBC világbajnoki címért bokszolhat, a 14 meccsből veretlen Pawel Kolodziej ellen. Adrián természetesen vállalta a meccset, és hamar felnőtt a feladathoz. Nagyon jól bokszolt, mindent megcsinált, amit kértem tőle. Tudtuk, hogy nem ő a mérkőzés esélyese, és igazából csak a KO győzelemben bízhatunk. Ezért minden menetben megpróbáltuk bevinni a nagy ütést, de sajnos nem jött össze. A ringben töltött öt és fél menetben férfiasan viselkedet Adrián. A magam részéről csak gratulálni tudok, hogy fél éves boksz "múlttal" ilyen teljesítményt nyújtott.

Rajkai Adriánt kérdeztük: - Amikor Zoli mondta, hogy vb címért bokszolhatok, először nem akartam hinne fülemnek. A mérkőzésig naponta többször is megnéztem a Boxrecet, hogy igaz-e a hír, nem csak álmodom-e. Amikor megvolt a mérlegelés, akkor hittem el igazán, hogy nem álom az egész. Régi vágyam teljesült azzal, hogy aznap este értem szólt a Himnusz. Csodálatos volt felmenni a ringbe, és küzdeni. Sajnos csak a hatodik menetig bírtam, pedig előtte úgy éreztem, senki nem győzhet le engem. Ettől függetlenül, a vereség hatására sem ment el a kedvem a boksztól. Sőt. Négy nappal a meccs után már edzettem. Nagyon várom a következő megmérettetést.

Szóval ez Rajkai Adrián története. Egy történet, amely mindenképp különleges, hiszen világbajnoki címmérkőzésen, még ha "csak" juniorról is van szó, kevesen bokszoltak a magyarok közül. A Rajkai-sztorinak ugyanakkor van egy mindenki számára fontos üzenete: megfelelő sportmúlttal soha nem késő elkezdeni az ökölvívást, csak alázat, elszántság és kitartó munka kell a sikerhez. Ha az elhatározás megvan, az induláshoz már csak egy jó edző kell. Olyan mint Szabó Gyula és Petrányi Zoltán. Keressétek őket Óbudán, az EuroCenterben...