Az alma nem esik messze a fájától?!
Nehéz, mert szinte kivétel nélkül mind komoly ellenállásba üközik (mégpedig leginkább a példakép apa részéről), és hálátlan, mert a szurkolók, a közvélemény akarva-akaratlan folyamatosan elvárja ugyanazt a teljesítményt, amit már láttak a klasszis szülőtől. A szakemberek többnyire szkeptikusok a "gyerek" karrierjét illetően. Véleményük szerint a már luxuskörülmények közt felnövő ifjú bunyósokban kizárt, hogy meglegyen az a vadság, az a mindenáron való küzdeni tudás, az az életösztön, amely szükségeltetett ahhoz, hogy apjuk beírja magát a sportág aranykönyvébe.
Az 50-es években pehelysúlyú világbajnok, Sugar Ramos például Kubában látta meg a napvilágot, de Castro hatalomátvétele után emigrált Mexikóba, és amíg nem került címmeccs közelébe, bizony a puszta létfenntartásért véres meccseken kellett bizonyítania. Ódzkodott tőle, hogy gyermeke is bunyós legyen, de nem sikerült lebeszélnie róla. Fia, Santiago Ramos elkerülvén a rossz nyelveket és a folyamatos összehasonlítgatásokat, megváltoztatta családi nevét, és jelenleg Santiago Perezként gyarapítja győzelmei számát. "Szeretném a sikereimet csak magamnak betudni, ezért változtattam meg a nevem. Én döntöttem így, nem apám" - nyilatkozta nemrégiben a még karrierje elején járó tehetség.
Roberto Duran a 80-as évek egyik emblematikus figurája egy ideig nem volt hajlandó szóba állni fiával, miután megtudta, hogy az belevágott a profi bunyóba. A négy súlycsoportban is csúcsig jutó panamai szó szerint koldussorból küzdötte fel magát. A nyomornegyedben felnövő Duran gyermekkorában sokszor csak a kukákban talált élelmet, és a boksz volt az egyetlen kiút számára. Egy biztos: fia nem volt rákényszerülve arra, hogy a hozzá hasonló rögös utat válassza. Duran jr. sokáig apja tudta nélkül járt edzésre, majd miután először szorítóba lépett Dél-Afrikában, otthon kitört a családi botrány. "Apám egy ideig a köszönésemet is alig fogadta, de ma már tiszteletben tartja döntésemet" - nyilatkozta nemrég a Miami Heraldnak a fiatalabbik Duran, aki óriási fába vágta a fejszéjét, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy a kedves papát félistenként tisztelik a közép-amerikai államban, és eredményeit szinte lehetetlen akárcsak megközelíteni is.
A "kőkezű" egykori nagy riválisa (és legyőzője), Thomas Hearns is hasonló cipőben járt, mikor megtudta, hogy fia profi ökölvívó szeretne lenni, bár Durannál mindenképpen toleránsabb volt. "Először nem örültem neki, mert tudom, mennyire kemény pálya ez, de aztán arra gondoltam, elég nagyfiú már ahhoz, hogy eldöntse, mit akar kezdeni az életével" - mondta a "Detroiti Kobra".
Ronald Hearns /kép/ idén tavaly áprilisban húzott először kesztyűt hivatásosként, és egy elsőmenetes KO-val tudatta mindenkivel: nem esett az alma messze a fájától. Ekképp vélekedett a minap az apja és közte lévő párhuzamról. "Tudom, hogy hatalmasak az elvárások velem szemben, mert egy legenda fia vagyok. Igyekszem kizárni a külvilágot, és csak arra koncentrálni, hogy kihozzam magamból a legtöbbet." Érdekesség, hogy felkészülését apja korábbi mestere, a hírességek csarnokába is beválasztott Emanuel Steward irányítja.
A 70-es évek legendás nehézsúlyú bajnoka, Joe Frazier fia, Marvis is apja nyomdokaiba lépett. Vagy legalábbis szeretett volna! Joe még aktív volt, amikor Marvis már elkezdte! Óriási csinnadratta övezte profi debütálását, ám rengeteg cinikus írás jelent meg az "elkényeztetett milliomos csemetéről", akit ráadásul utolsó amatőr összecsapásán kiütöttek, és egyébként is "törékenynek" tartottak a profi bokszhoz. Annyi honi vonatkozása van pályafutásának, hogy apjához hasonlóan neki is sikerült legyőznie a magyar származású Joe Bugnert, ám a világbajnoki cím számára álom maradt. Mindössze 10 meccsel a háta mögött bedobták a mély vízbe, ahol igazi nagy hal, az akkor fénykorát élő Larry Holmes várta. Elsőmenetes TKO-vereség lett belőle. Néhány győztes mérkőzés után aztán következett a mindössze húszesztendős Mike Tyson, aki ugyancsak egy elsőmenetes kiütéssel lényegében lezárta a kis Frazier pályafutását. Utóbbi rendkívül rokonszenvesen fogja fel a történteket: "Akkoriban mindenki azt kérdezte tőlem, milyen érzés apám árnyékában lenni, én viszont mindig úgy gondoltam, hogy inkább az általa teremtett reflektorfényben állok". Két veresége ellenére nem járt rosszul a boksszal, világbajnoki cím nélkül is szép pénzt keresett, hírnevet szerzett, és talán a sportnak is lehetett némi köze ahhoz, hogy ma elismert politikusként ténykedik a civil életben. A Ring magazin szakírója, Don Stradley frappánsan jegyezte meg egyszer: "Legfeljebb annyi rossz érheti, hogy azt mondják neki, nem volt olyan kemény, mint az apja, de még mindig jobb, mint amikor majd Laila Ali, Lucia Rijker vagy Christy Martin (a jelenkor legjobb női bunyósai - a szerk.) fiának mondják, hogy nem olyan kemény, mint a kedves mama..."
Minden idők legeredményesebb francia bunyósa, Marcel Cerdan fia is próbálkozott a boksszal, több-kevesebb sikerrel. Eredményeiben ugyan nem, de népszerűségben megközelítette a repülőgép-szerencsétlenségben tragikus körülmények közt elhunyt édesapját. 1983-ban főszerepet kapott az "Edith és Marcel" című filmben, amely a híres sanzonénekesnő, Edith Piaf és Marcel Cerdan legendás szerelmét örökítette meg.
Az 50-es években pehelysúlyú világbajnok, Sugar Ramos például Kubában látta meg a napvilágot, de Castro hatalomátvétele után emigrált Mexikóba, és amíg nem került címmeccs közelébe, bizony a puszta létfenntartásért véres meccseken kellett bizonyítania. Ódzkodott tőle, hogy gyermeke is bunyós legyen, de nem sikerült lebeszélnie róla. Fia, Santiago Ramos elkerülvén a rossz nyelveket és a folyamatos összehasonlítgatásokat, megváltoztatta családi nevét, és jelenleg Santiago Perezként gyarapítja győzelmei számát. "Szeretném a sikereimet csak magamnak betudni, ezért változtattam meg a nevem. Én döntöttem így, nem apám" - nyilatkozta nemrégiben a még karrierje elején járó tehetség.
Roberto Duran a 80-as évek egyik emblematikus figurája egy ideig nem volt hajlandó szóba állni fiával, miután megtudta, hogy az belevágott a profi bunyóba. A négy súlycsoportban is csúcsig jutó panamai szó szerint koldussorból küzdötte fel magát. A nyomornegyedben felnövő Duran gyermekkorában sokszor csak a kukákban talált élelmet, és a boksz volt az egyetlen kiút számára. Egy biztos: fia nem volt rákényszerülve arra, hogy a hozzá hasonló rögös utat válassza. Duran jr. sokáig apja tudta nélkül járt edzésre, majd miután először szorítóba lépett Dél-Afrikában, otthon kitört a családi botrány. "Apám egy ideig a köszönésemet is alig fogadta, de ma már tiszteletben tartja döntésemet" - nyilatkozta nemrég a Miami Heraldnak a fiatalabbik Duran, aki óriási fába vágta a fejszéjét, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy a kedves papát félistenként tisztelik a közép-amerikai államban, és eredményeit szinte lehetetlen akárcsak megközelíteni is.
A "kőkezű" egykori nagy riválisa (és legyőzője), Thomas Hearns is hasonló cipőben járt, mikor megtudta, hogy fia profi ökölvívó szeretne lenni, bár Durannál mindenképpen toleránsabb volt. "Először nem örültem neki, mert tudom, mennyire kemény pálya ez, de aztán arra gondoltam, elég nagyfiú már ahhoz, hogy eldöntse, mit akar kezdeni az életével" - mondta a "Detroiti Kobra".
Ronald Hearns /kép/ idén tavaly áprilisban húzott először kesztyűt hivatásosként, és egy elsőmenetes KO-val tudatta mindenkivel: nem esett az alma messze a fájától. Ekképp vélekedett a minap az apja és közte lévő párhuzamról. "Tudom, hogy hatalmasak az elvárások velem szemben, mert egy legenda fia vagyok. Igyekszem kizárni a külvilágot, és csak arra koncentrálni, hogy kihozzam magamból a legtöbbet." Érdekesség, hogy felkészülését apja korábbi mestere, a hírességek csarnokába is beválasztott Emanuel Steward irányítja.
A 70-es évek legendás nehézsúlyú bajnoka, Joe Frazier fia, Marvis is apja nyomdokaiba lépett. Vagy legalábbis szeretett volna! Joe még aktív volt, amikor Marvis már elkezdte! Óriási csinnadratta övezte profi debütálását, ám rengeteg cinikus írás jelent meg az "elkényeztetett milliomos csemetéről", akit ráadásul utolsó amatőr összecsapásán kiütöttek, és egyébként is "törékenynek" tartottak a profi bokszhoz. Annyi honi vonatkozása van pályafutásának, hogy apjához hasonlóan neki is sikerült legyőznie a magyar származású Joe Bugnert, ám a világbajnoki cím számára álom maradt. Mindössze 10 meccsel a háta mögött bedobták a mély vízbe, ahol igazi nagy hal, az akkor fénykorát élő Larry Holmes várta. Elsőmenetes TKO-vereség lett belőle. Néhány győztes mérkőzés után aztán következett a mindössze húszesztendős Mike Tyson, aki ugyancsak egy elsőmenetes kiütéssel lényegében lezárta a kis Frazier pályafutását. Utóbbi rendkívül rokonszenvesen fogja fel a történteket: "Akkoriban mindenki azt kérdezte tőlem, milyen érzés apám árnyékában lenni, én viszont mindig úgy gondoltam, hogy inkább az általa teremtett reflektorfényben állok". Két veresége ellenére nem járt rosszul a boksszal, világbajnoki cím nélkül is szép pénzt keresett, hírnevet szerzett, és talán a sportnak is lehetett némi köze ahhoz, hogy ma elismert politikusként ténykedik a civil életben. A Ring magazin szakírója, Don Stradley frappánsan jegyezte meg egyszer: "Legfeljebb annyi rossz érheti, hogy azt mondják neki, nem volt olyan kemény, mint az apja, de még mindig jobb, mint amikor majd Laila Ali, Lucia Rijker vagy Christy Martin (a jelenkor legjobb női bunyósai - a szerk.) fiának mondják, hogy nem olyan kemény, mint a kedves mama..."
Minden idők legeredményesebb francia bunyósa, Marcel Cerdan fia is próbálkozott a boksszal, több-kevesebb sikerrel. Eredményeiben ugyan nem, de népszerűségben megközelítette a repülőgép-szerencsétlenségben tragikus körülmények közt elhunyt édesapját. 1983-ban főszerepet kapott az "Edith és Marcel" című filmben, amely a híres sanzonénekesnő, Edith Piaf és Marcel Cerdan legendás szerelmét örökítette meg.
