Augusztus 12-e fekete napként fog bevonulni az amerikai sporttörténelembe, hiszen a tengerentúli ország lakói jóformán születési előjoguknak tekintették a profi ökölvívásban a nehézsúlyú világbajnoki címet, márpedig most a négy nagy szervezet trónjának egyikén sem ül az Egyesült Államokban született bunyós. Először a WBA címet hódították el a keletiek Nicolay Valuev (és néhány pontozó) segítségével, aztán jött a WBO-nál Sergei Lyakovich, az IBF-nél Wladimir Klitschko, majd most a WBC-nél Oleg Maskaev.

Az amerikai nehézsúlyú utánpótlás elapadásáról már régóta beszéltek, de mivel valószínűleg senki sem gondolta komolyan, hogy ez a pillanat eljöhet, eddig nem történtek lépések annak érdekében, hogy a súlycsoportot korábban uraló tehetséges amerikai, többségében fekete fiatalok ismét elárasszák a sportágat. Ha feltesszük a kérdést, hogy mit csinálnak azok a termetes srácok, akik nehézsúlyú alkatúak lehetnének, szemléletes választ találunk: power forwardot vagy centert játszanak az NBA-ben, illetve linebackert az NFL-ben. Miért? Nos, ennek anyagi és népszerűségi okai is vannak. Mindkét sportág egyetemi bajnokságokból halássza újoncait a draft-rendszerben, és aki egyszer bekerül az elitligába, annak nem is kell meghatározó játékossá válnia ahhoz, hogy megélhetését az átlagnál sokkal jobb körülmények között biztosíthassa. Egy-egy csereember a két sportágban simán eltesz évente annyi pénzt, amit egyik-másik profi világbajnok, azt pedig nem kell különösebben ecsetelni, hogy egy ilyen szerepkörben azért jóval kisebb felelősség nyomja a versenyző vállát.
A másik ok még kézenfekvőbb: a kosárlabda és a futball népszerűsége az egeket verdesi, míg a profi boksz egyrészt a nagy csillagok -Tyson, Holmes, Holyfield- tovatűntével, másrészt az ilyen-olyan botrányok miatt igencsak visszacsúszott a ranglistán, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az elmúlt években nehézsúlyú mérkőzés nézettsége meg sem tudta közelíteni az alacsonyabb súlycsoportok csúcsmeccseiét, hovatovább a többi sportág nagydöntőiét.
Persze az amerikaiak visszaesése önmagában még nem magyarázza meg azt, hogy miért van most mind a négy nagy szervezetnek egykori szovjet tagállamokban született bajnoka. Azt maguk az amerikaiak is elismerik, hogy az egykori szovjet blokkból érkező versenyzők fizikailag és mentálisan egyaránt kiválóan felkészítettek, és kiváló amatőr háttérrel rendelkeznek. Ezen adottságok kiváló ugródeszkát jelentenek, de így is jó másfél évtizedet kellett várni a vasfüggöny leomlását követően arra, hogy ezek a bokszolók meghódítsák a tengerentúlt, a profik világát. Az utánpótlás pedig egyre csak jön, a mostani generáció után már ugrásra készen várakozik a következő, amit olyan versenyzők képviselnek, mint Aleksandr Dimitrenko vagy Ruslan Chagaev.

És hogy mit hoz a jövő? Véleményem szerint ilyen dominanciáról nem beszélhetünk sokáig, mivel a jelenlegi négy bajnokból Wladimir Klitschkót kivéve senki sem képvisel sokkal nagyobb erőt, mint az őket megelőző amerikaiak. Nem lenne meglepetés, ha néhány címvédést követően a néhány amerikai kihívó -James Toney, Calvin Brock, Shannon Briggs- valamelyike visszaszerez egy-egy övet, sőt, az is lehet, hogy még az év végét sem éri meg ez a kvartett, hiszen Nicolay Valuev az igencsak veszélyes Monte Barrett ellen készül megvédeni címét. A jelenlegi feltételek mellett így aztán egy kiegyenlítettebb párharcot várok, de ahhoz, hogy az amerikaiak ismét fölénybe tudjanak kerülni, sok év és alighanem egy egészen új utánpótlásrendszer kiépítése szükségeltetik. A többi amerikai sportág döntően az egyetemi bajnokságokban edződött fiatalokra épít, ami egy, a profi bunyóhoz hasonló egyéni sportágban nyilvánvalóan kivitelezhetetlen, ezért alighanem az amatőr szakág komoly állami támogatására lesz szükség az USA-ban. Persze ha kiéleződik a verseny, azzal főleg mi, rajongók járunk majd jól!