Matolcsi - Hyundai-Tarján megállapodás
Tarján Zsolt a cég tulajdonosa méltatta Matolcsi eddigi teljesítményét, és elmondta, hogy ezzel a szponzori megállapodással szeretne hozzájárulni a népszerű "Hajdúsági zúzógép" zökkenőmentesebb felkészüléséhez. Reméli továbbá, hogy június 26-án sikerrel védi meg azt az övet, melyet április 22-én az ukrajnai Lvov-ban szerzett meg Roman Dzuman legyőzésével.
Matolcsi Józsi a honlapunknak elmondta, hogy néhány napon belül megérkezik Roman Dzuman is, aki a kesztyűs edzéseknél lesz a segítségére, és a hírek szerint nagyon fogadkozott, hogy majd az edzéseken visszavág a vereségért. A felkészülését semmilyen zavaró körülmény nem gátolja, és nagyon jól érzi magát ebben a súlycsoportban, és nagyon megnyugtató hatással van rá az is, hogy nem kell törődnie a fogyasztással, hiszen a mérkőzés előtt három héttel csak 2-3 kg-ra van a versenysúlytól, amit az edzések végére néhány dekára meg is közelít.