Életrajzok

Kostya Tszyu életútja

Kostya Tszyu életútja
Napjaink egyik legkiválóbb bokszolója, a vitathatatlan kisváltósúlyú világbajnok, Kostya Tszyu. A Magyarországon talán kevésbé ismert bokszoló életútját a továbbiakban mutatjuk be olvasóinknak.

Amatőr pályafutás


Konstantin Tszyu 1969 szeptember 19-én született a Szovjetúnióban, egy Ural menti kis iparvárosban, Serovban. A hiperaktívnak titulált gyermeket apja kilenc éves korában beiratta a hadsereg helyi boksziskolájába, remélve, hogy ezzel leköti energiáit. Tszyu rövid időn belül a legjobbá nőtte ki magát, ekkor figyeltek fel rá a szakemberek és helyet kapott a válogatottban. 16 éves korában ő lett a valaha volt legfiatalabb szovjet bajnok. 1988-ban 18 évesen bronzérmet nyert a Szöuli Olimpián. 1991-ben befejezett amatőr pályafutása során 270 mérkőzést vívott, melyből 259-et megnyert, és mindössze 11-szer hagyta el vesztesen a szorítót. Hatszor volt szovjet bajnok, háromszor európabajnok, és egyszer világbajnoki címet is nyert.
Az 1992-es év kezdetén barátnőjével disszidált Ausztráliába, és Sydneyben telepedett le. Döntésében az is közrejátszott, hogy a szovjet hadseregnek ugyan tagja volt, de mint elit atléta mentesült a kötelezettségek alól, azonban az újonnan alakult Független Államok Közösségében már igényt tartottak volna rá, mint egyszerű sorkatonára is... Azért esett Sydney-re a választása, mert itt jól ismerték, itt nyert világbajnokságot 1991-ben, és Sydney a későbbiekben is jó választásnak bizonyult.

Profi pályafutás kezdete


Első profi mérkőzését 1992 március elsején vívta Darrell Hiles ellen, aki Queensland állam kisváltósúlyú bajnoka volt, és hét győzelme mellett mindössze egy vereséget számlált, melyet a Szöuli Olimpia pehelysúlyú ezüstérmesétől szenvedett el. Tszyu kiütötte az első menetben. Ugyancsak ekkor vette fel keresztnévnek a becenevét, a Konstantin név a plakátra túl hosszúnak, a ringszpíker számára pedig túl nehéznek bizonyult.
Tszyu második profi mérkőzésére kapta egyetlen negatív rekordú ellenfelét, majd negyedik mérkőzésén már a volt pehelysúlyú világbajnok, Juan LaPorte (37-12-0) próbálta útját állni. Tszyu tíz menetben, pontozással diadalmaskodott. Hatodik meccsén a későbbi világbajnok, Sammy Fuentes-t (24-10-1) ütötte ki az első menetben, majd tizedik profi mérkőzésén újabb volt világbajnokkal nézett farkasszemet. Livingstone Bramble (34-11-3) volt a második ellenfele akinek sikerült lábon kihúznia a kiírt menetszámot. Tszyu első tíz mérkőzésének eredménye 10 győzelem, ebből 8 KO, ellenfeleinek összesített mérlege 162 győzelem, 6 döntetlen és 68 vereség! Mindeközben arra is szakított időt, hogy megnősüljön, 1993-ban feleségül vette barátnőjét, Natasát.

A világbajnok


Ilyen eredményekkel a tarsolyában Tszyu 14. profi mérkőzésén úgy kapott lehetőséget egy világbajnoki öv megszerzésére, hogy még semmilyen címmérkőzése nem volt. 1995 január 28-án kiütötte Jake Rodriguezt, és ezzel megszerezte az IBF kisváltósúlyú világbajnoki övét. Első kihívója a legendás Mayweather família tagja, Roger Mayweather volt, akit 12 menetben győzött le, egyhangú pontozással. Következő meccsén az addig veretlen Hugo Pineda (27-0-1) ugyan padlóra küldte az első menetben, de a továbbiakban ő ötször ütötte le a kolumbiait, a bíró a 11. menetben leállította a küzdelmet. Két könnyebb győzelem Corey Johnson (20-1-1) KO4, és Jan Piet Bergman (32-0-0) TKO6 felett, majd egy rövid de ellentmondásos csata Leonardo Mas ellen. Mas az első menetben háromszor is padlóra került, de harmadik alkalommal Tszyu megütötte már térdelő ellenfelét, akinek ezek után végképp nem akaródzott felkelni. A mérkőzést Joe Cortez, a világ egyik legjobb bírója vezette, aki most igen nehéz döntés előtt állt, a földre került ellenfél leütéséért le kellett volna léptetnie Tszyu-t, de a harmadik leütés miatt Mas-nak TKO vereség dukált volna. Cortez végül salamoni döntéssel technikai döntetlent hirdetett, az eredményt a későbbiekben Vlad Warton - Tszyu promótere - közbenjárására eredmény nélkülire - no contest - változtatták.
Tszyu a csúcson volt, a szaklapok ódákat zengtek róla, bármerre tekintett mindenki csak magasztalta. Ekkor jött az az ellenfél, mely már oly sok nagy bajnokot legyőzött: az önmaga legyőzhetetlenségébe vetett hitt. 1997 május 5-én Vince Philips-el (35-3-0) mérkőzött, Atlantic city-ben. A szakértők Philips-et eleve esélytelennek tartották. Tszyu elnagyolta a felkészülést, elhitte azt amit mindenki mondott, hogy nem lehet őt legyőzni. A mérkőzés első felében Tszyu dominált, de sem ütőereje, sem pontossága nem volt a megszokott. Az ütközet felénél a bajnokon már egyértelműen a fáradtság jelei kezdtek mutatkozni, és a tizedik menetre teljesen elfogyott. Ekkor kétszer is padlóra került, és a mérkőzésvezető beszüntette a találkozót. A Ring Magazin méltán illette a mérkőzést "Az év csalódása" címmel.

A visszatérés


Az IBF szabályai tiltják az azonnali visszavágót így az akkor nem jöhetett létre, és sajnos később sem sikerült nyélbeütni. Tszyu fél év múltán tért vissza, a WBC "lecsapott rá", és meghívta egy eliminátori mérkőzéssorozatra. Három ellenfélen túljutva Tszyu a kubai Diosbelys Hurtado-val kellett mérkőzzön a WBC ideiglenes bajnoki övéért. A találkozó első menete parázs és látványos csatát hozott, először Hurtado, majd kétszer Tszyu került a padlóra. A szünetben Johnny Lewis - Tszyu edzője - arra kérte tanítványát, hogy gondolja át a támadásait, és üssön többet testre, aminek meg is lett a hatása, Hurtado lelassult, és az ötödik menetben a padlón maradt. Következett a mexikói Miguel Ángel Gonzalez (41-1-1), aki egyetlen vereségét Oscar de la Hoya-tól szenvedte el, pontozással, és döntetlent vívott a legendás Julio César Chávez-el. A tizedik menetben Gonzalez edzője beugrott a ringbe, hogy véget vessen a csatának. Egy kötelező címvédés után - Ahmed Santos TKO8 -, összecsapott a mexikói ikonnal, Julio César Chávez-el (103-4-2), aki három súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett. Tszyu a hatodik menetben földre küldte Chavezt, majd lerohanta, és a mérkőzésvezető a mexikói épségének védelmében beszüntette az összecsapást.

A vitathatatlan bajnok


2001 február 3-án Tszyu címmeggyesítő mérkőzést vívott a WBA bajnok Sharmba Mitchell-el (47-2-0). Mindkét résztvevő némiképp tartott a másiktól, így a nézők egy rengeteg fogással és szabálytalansággal tarkított mérkőzést láthattak. A fogásokból általában a jobb fizikumú Tszyu jött ki jobban, de a negyedik menetben meg is intették lökésért. Az összecsapásnak Mitchell hetedik menetben elszenvedett térdszalag-szakadása vetett véget, segédei a szünetben feladták a mérkőzést. Ekkor a pontozólapokon Tszyu vezetett 68-65, 68-64, 66-66 arányban.

Mitchell térde nem bírta...

Következő összecsapásán ellenfele az akkor még az Universum színeiben versenyző Oktay Urkal (28-0-0) volt. Urkal messze felülmúlt minden várakozást, de ez is csak arra volt elég, hogy megszorongassa a bajnokot, aki hét év után először bokszolt végig 12 menetet. Tszyu pontozásos győzelméhez nem férhetett kétség.
2001 november 3-án következet még egy címegyesítés, ezúttal az IBF bajnok Zab Judah (27-0-0) ellen. Judah Terron Millett-et is legyőzte, aki Vince Philips-től hódította el az IBF övet. Az első menetet a rossz szokása szerint a meccseket kissé figyelmetlenül kezdő Tszyu simán elvesztette. A másodikra már felpörgött, és remek adok-kapok alakult ki, majd Tszyu betalált egy dupla jobbkezes ütéskombinációval. Judah a földre került, megpróbált azonnal felkelni, de nem sikerült. Négynél ismét megpróbált felkelni, de visszaesett, majd következő próbálkozásra lábra állt, de időközben Jay Nady, a bíró, beszüntette az összecsapást. Judah dührohamot kapott, nekiugrott Nady-nek aki behátrált előle a sarokba, itt az amerikai utolérte, és hátrefeszítette a fejét. Ekkor értek oda a segédei és a biztonságiak, és fogták le Judah-t. A ring körül lévők véleménye megoszlott, de a szakértők többsége indokoltnak találta a leállítást Judah minden "vitézkedése" ellenére. A Ring Magazin Tszyu megmozdulását "Az év KO győzelme" címmel jutalmazta. Ezzel a győzelemmel Tszyu elérte azt, ami a kisváltósúlyban még soha senkinek nem sikerült, egyidőben birtokolta a négy nagy közül három szervezet övét, így vitathatatlan bajnoknak mondhatta magát.

Judah próbálkozott, aztán jött Tszyu...

Tszyu még két mérkőzést vívott, 2002-ben Ben Tackie, és 2003 januárjában Jessie James Leia ellen. A promóterek elkezdték szervezni a Mitchell elleni visszavágót, de Tszyu-ra rossz idők jöttek, 2003 júniusában achilles-ín szakadást szenvedett, 2004 januárjában pedig régóta rakoncátlankodó ball vállában szakadt el az ínszalag. Ezidő alatt a WBC kinevezte tiszteletbeli bajnoknak (ez némiképp az ő közbenjárására is történt), a WBA pedig megfosztotta szuperbajnoki övétől, mert sérülése miatt nem tudott kiállni a kötelező kihívó ellen (ez viszont igen fájdalmasan érintette). Mitchell megszerezte az IBF ideiglenes övét, és ezzel a jogot, hogy hivatalosan is kihíója legyen Tszyu-nak, a világszervezet november 7-ig adott haladékot a bajnoknak a Sharmba Mitchell elleni mérkőzésre.

A visszavágót november 6-ra tűzte képernyőre a Showtime televíziós társaság, reméljük itthon is láthatjuk majd...

Partnereink

Partnereink