Életrajzok

Röviden Belinszky Krisztina pályafutásáról

Röviden Belinszky Krisztina pályafutásáról
Az Arena-Promotion világbajnoknője szeptember 3-án, Budapesten teszi kockára WIBF-GBU szalmasúlyú trónját, az amerikai Stephanie Dobbs-szal szemben. Ez alkalommal egy rövidített életrajzot közlünk a magyar amazonról.
Belinszky Krisztina 1979. október 2-én született Budapesten. Az ökölvívással 1996-ban kezdett el foglalkozni, és a tehetségét bizonyítandó, a rákövetkező évben már a Magyar bajnokságon bronzérmet szerzett szalmasúlyban, majd a szegedi Nemzetközi Fesztivál kupán már a döntőig jutott, ott ezüstérmes lett. 1998-ban csak azért nem ért el semmilyen jelentősebb eredményt, mert anyagi támogatás hiányában nem rendeztek női versenyeket Magyarországon.

Az 1999 és 2000-es év viszont olyan jól sikerült számára, hogy minden versenyt - amin elindult - megnyert. Nemzetközi Fesztivál Kupa, Amazon Kupa, Budapest Bajnokság stb. Egyszer sem talált legyőzőre. Időközben a szűkös állami támogatás kiegészítése érdekében vívott néhány profi mérkőzést is, ami miatt viszont később nem indulhatott nagy nemzetközi versenyeken, így Európa- és Világbajnokságon sem. A Magyar Ökölvívó Szövetség - a viszonylag alacsony induló létszám miatt - ennek ellenére engedélyezte, hogy az 5 profi mérkőzésnél kevesebb meccsel rendelkező nők indulhatnak az amatőr OB-ken.

Amatőrként egy nemzetközi versenyen bokszolt a profiként mindeddig veretlen amerikai Carina Moreno ellen is, ahol igen szoros küzdelemben szenvedett pontozásos vereséget. (Moreno az internetes honlapján meg is említi ezt a mérkőzést.)

2001-ben még megnyerte a Nemzetközi Amazon Kupát és a Budapest Bajnokságot is, de már a Magyar Bajnokságon nem indult, mert végleg a profik táborába állt.

Krisztina profi pályafutásának kezdete a "menedzselésnek" köszönhetően nem a legjobban sikerült, ugyanis nagyon hamar bedobták a mélyvízbe, és már az 5-ik profi mérkőzésén világbajnoki címért mérkőzött a német Nadja Loritz ellen. A végeredmény viszont nem tükrözi hűen a mérkőzés képét, ugyanis az eredményhirdetés után a német közönség kifütyülte a saját bajnokát, és a fiatal magyar lányt ünnepelte.

E mérkőzés után (alig több mint két héttel) már az olasz légsúlyú Európa-bajnok Sonia De Biase ellen légsúlyban lépett szorítóba. Bár itt is egyenrangú ellenfél volt és szintén vereséget szenvedett, de a több mint két súlycsoportnyi különbség egyértelműen sok volt a számára. Ezután egy négymenetes felhozó mérkőzésen legyőzte a későbbi nagylégsúlyú világbajnok Palacián Juditot(!), valamint Dencsi Tímeát és Bakos Natáliát. 2003. július 4-én került sor a De Biase elleni visszavágóra, ahol 6 menetben szoros mérkőzésen ismét vereséget szenvedett.


2004-ben egy új tőkeerős promóció kivásárolta a korábbi menedzsmentjétől, és régi-új edzőjével, Metzger Józseffel szeptemberben már a WIBF-GBU szalmasúlyú világbajnoki címéért mérkőzhetett a német Julianne Quaassdorff ellen, akit 10 menetben fölényes egyhangú pontozással vert meg, és lett világbajnok.

Három újabb könnyű győzelem és edző és menedzsment váltás után 2005 március 13-án Gabriella Insperger ellen megszerezte a Don "Moose" Lewis vezette WIBU szervezet betöltetlen kislégsúlyú világbajnoki címet is. Budai Erzsébet majd az Insperger elleni győztes visszavágó után, szeptember 3-án az amerikai Stephanie Dobbs ellen védheti meg a WIBF-GBU világbajnoki címét.

Partnereink

Partnereink