Mint ismeretes, a szupertehetség Amir Khan (19-1) szeptemberben megrázó vereséget szenvedett Breidis Prescottól, így kénytelen-kelletlen elnapolta világbajnoki álmait, pedig már a WBO szervezetnél hivatalos kihívó volt. A visszatérő ellenfele – a régi séma szerint – a nem túlságosan nagyütő, ír Oisin Fagan (22-6) volt, aki az összecsapás során képtelen volt követni a pakisztáni sebességét, és már az első menetben kétszer padlóra került. Az első egy szemmel szinte követhetetlen jobbhorog volt. Fagan valahogy elvergődött a második menetig, de ekkor újra padlózott, majd a ringsarka feladta az egyoldalú meccset, melyet a WBA interkonti címért rendeztek meg (TKO2). Amir Khan látszólag kiheverte a szeptemberi zakót, hiszen bevállalósan, bátran bokszolt, bár az is igaz, hogy ez az ellenfél képtelen volt a tisztes helytállásra.

Ugyanitt lépett szorítóba az ellenfél-mizéria miatt csak egy sima felhozó mérkőzésen bizonyító Enzo Maccarinelli (29-2), a WBO egykori cirkálósúlyú világbajnoka. Ő is a második menetben végzett ellenfelével, Mathew Ellis-szel (20-6-1), aki szintén háromszor nézte közelről a ringvászon reklámcsíkjait. A harmadik jól ismert arc az olimpiai bajnok Audley Harrison (23-4) volt, aki – ahogy az egyik laptársunk fogalmazott – vélhetően szánalmas produkcióval fejezte be a komolyabb sikereket nélkülöző profi pályafutását. Az „A-Force” becenévre hallgató bokszoló a veretlen, de nem kiemelkedő képességű északír Martin Rogan (11-0) ellen szenvedett (szó szerint) vereséget, pontozással, 96-95) arányban.

Londontól „két házzal arrébb”, Nottinghamben rendezték azt az eseményt, ahol a Joe Calzaghe által leadott WBC nagyközépsúlyú világbajnoki övet szerezte meg a brit Carl Froch (24-0), miután egyhangú pontozással (118-110, 116-112, 117-111 arányban) legyőzte a veretlenül érkező kanadai Jean Pascalt (21-1). A meccs látványos összecsapást hozott, amely után Froch kihívta Joe Calzaghe-t. A visszavonulással kacérkodó, az elmúlt évben több legendát legyőző walesi erre csak annyit mondott, „Na ne már”…