Hazai

Ahol még Klicskóék is edzenének

Ahol még Klicskóék is edzenének
Szinte napra pontosan egy hónap van még hátra május 18-ig, amikor is a Ferobox Event második nagyszabású profi boksz gáláját rendezi Kecskeméten. A menedzsment ökölvívói így természetesen már megkezdték a felkészülést a Sport Televízió által ezúttal is élőben közvetített eseményre, nemrég pedig Ausztriában jártak edzőtáborban.
A Ferobox társtulajdonosának, Bertók Róbertnek a vezetésével utazott Bécsbe az „istálló” két veretlen ökölvivója Nagy Sándor és Kelemen Balázs, hogy helyi ökölvívókkal sparingoljanak. A lehetőséget utóbbi edzője, Őri József hozta össze, aki remek kapcsolatot  ápol az osztrák klubbal. „Sanyi Timy Shalával, míg Balázs Gogi Knezeviccsel kesztyűzött. Ez két dolog miatt is kölcsönösen jó volt mindenki számára: mi ugyebár a kecskeméti gálára készülünk, míg a két osztrák WBF címmeccsre. Ezen kívül mind a négy ökölvívó mérlege makulátlan eddig, vagyis veretlenek sparingoltak veretlenekkel.”


Az sem volt elhanyagolható, hogy a magyar ökölvívók egy azért Magyarországon annyira nem szokványos, modern edzőteremben készülhettek. „Nagyon szép és látványos volt a terem, gond nélkül el tudnám képzelni, hogy akár a Klicsko-fivérek is ott tréningezzek. Azt viszont hozzátenném, hogy én egyáltalán nem tartom az ennyire modern edzőtermeket szükségesnek ahhoz, hogy valaki jó bokszoló legyen.”

Mindenki elégedett volt az edzések után, így gyorsan meg is beszélték, hogy lesz folytatása az együttműködésnek. „Nagyon jól mentek a kesztyűzések, mindenki jól érezte magát, remek tapasztalatszerzés volt ez srácoknak. Meg is beszéltük, hogy következő szombaton visszatérünk – remélem akkor már Kovács Attila is velünk tart -, aztán pedig mi fogjuk őket vendégül látni.”


Bertók azt is elárulta nekünk, hogy most már minden a kecskeméti gála körül forog a bokszolók életében, hiszen négy hét ebben a sportban nagyon rövid idő. „Most jön az igazi megterhelés a felkészülésben, kezdődnek a kesztyűzések és folyamatosan növeljük a menetszámokat.”


Az ismét színvonalasnak ígérkező gálát tehát május 18-án rendezi Kecskeméten a Rácz Félix kötelékébe tartozó Ferobox Event és a Sport 1 ezúttal is élő adásban sugározza Bedák Zsolt, Nagy Sándor, Kovács „Vipera” Attilával és Kelemen Balázs mérkőzéseit.

Forrás:www.felixpromotion.hu

Fight.hu

Partnereink

Partnereink