Pedig az MTK világ- és Európa-bajnoki bronzérmesét sokan temették az olimpia után, hiszen mindjárt az első körben búcsúzott a pekingi játékokról. Ő azonban még elszántabban vetette bele magát a munkába, és a mostani döntőbe jutásával valószínűleg minden kritikus hangot elhallgattatott. Káté Gyula ráadásul – miután a negyeddöntőben 8-4 arányban legyőzte orosz Makszim Ignatyevet – azt az ír John Joyce-t verte 9-5-re, akitől az olimpián, igaz véleményes meccsen, vereséget szenvedett. A 26 éves klasszis szombaton várhatóan 21:30 óra körül csap össze az örmény Eduard Hambarcumjannal a 64 kilósok aranyérméért, és ha nyer, hazánk 26. Eb győzelme fűződik majd a nevéhez. Kicsit keserédes kimondani, de legutoljára 2000-ben, Erdei Zsolt nyert kontinens-aranyat Magyarországnak...

Térjünk rá a többiekre, mivel van miről beszélni. Mint ismeretes, Peking óriási kudarca volt az összmagyar sportnak, és az ökölvívásunknak is. A szépségtapasz Szellő Imre 5. helye volt, de ha az összrekordot nézzük (6 meccs, 5 vereség), akkor már érthetjük, hogy miért kongatták meg többen a vészharangot. Ehhez képest igazán idilli állapot az a helyezet, amibe Liverpoolban „keveredett” Id. Balzsay Károly csapata: hat bokszolónknak volt lehetősége éremért küzdeni, és közülük négyen medálra is váltották tehetségüket, ráadásul – és ezt szomorúan írjuk le – Szili István (75kg) és Bacskai Balázs (69) úgy kapott ki, hogy a közreműködő hivatalos személyek nem teremtettek egyenlő feltételt a szorítóban. Ha hinni lehet a kintről érkező beszámolóknak, Bacskai szó szerint péppé verte török ellenfelét, akit sérülése miatt majdnem le is léptettek, mégis 5-1-re kikapott. Szili sem járt jobban, de őt már „jóval okosabban” verették meg az ukrán Ivan Szenajjal, 13-5-re. Itt a beszámolók szerint azt történt, hogy a meccs első felében indokolatlanul előnyhöz juttatták az ukránt, így Szilinek „szaladnia” kellett az eredmény után, ami természetesen felborította a taktikáját, magyarán kénytelen volt kockáztatni, hogy legyen esélye a győzelemre. De mint tudjuk, futni az eredmény után, ritkán vezet sikerhez. Most is ez történt, azaz a különbség a végére nemhogy csökkent volna, hanem tovább nőtt.

Abszolút pozitívként élhetjük meg a hajdúsámsoni kisember, Ungvári István (48kg) szereplését, aki szerencsés sorsolásának köszönhetően csak a negyeddöntőben lépett először kötelek közé. Ott a fehérorosz Anton Bekist verte 8-2-re, így élete első világversenyén mindjárt érmet szerzett! Az elődöntőben sajnos már nem sikerült csodát tenni (4-2 arányú vereség az örmény Hovhancs Danieljantól), de Ungvári szereplésére még így is nyugodtan dörmöghetjük, hogy „nem rossz, nem rossz”… ahogyan a másik HISE (Harangi Imre Sport Egyesület) sportoló, a könnyűsúlyú Varga Miklós szereplése sem az. Az olimpiát is megjárt bunyós a grúz Koba Fakadze elleni negyeddöntőben – „jó” szokása szerint – átaludta az első menetet, de a rivális csak 3-1-re tudott elhúzni, ami Vargánál nem jelent előnyt. Így aztán fordított is, majd végül 8-6-ra győzött. A siker nem utolsósorban a testütéseinek köszönheti a magyar fiú, amire - valami megmagyarázhatatlan ok miatt - már az olimpián sem lehetett pontot kapni, de legalább emberesen kifárasztották az ellenfelet. Az elődöntő sajnos 11-2-re elment az orosz Leonyid Kosztyiljevvel szemben, amelynek jogossága Balzsay Károly szövetségi kapitány szerint sem vitatható, bár Máté Attila edző szerint Vargával elég mostohán bántak a pontozóbírók. A bronz így is nagyon szépen fénylik!

Nehézsúlyban (91 kg) gyakorlatilag papírformának volt mondható Darmos József elődöntőbeli győzelme, melyet 5-2-re abszolvált az osztrák Durmus Keklikkel szemben, aztán a döntőbejutás is csak egy hajszálon múlott. A magyar fiú szinte végig vezetett az örmény Colak Ananikjan ellen, ám a negyedik menetben kihagyott a figyelme, így végül kikapott, és bronzérmes lett. Darmos a 4. menet közepén egy balhorogtól, amit állcsúcsra kapott, lement, de azonnal felpattant, nyolcat számoltak rá, majd 4-4 után az örmény kapta meg a mindent eldöntő pontot. Óriási pech, vagy talán más, hiszen a Vasas kiválósága ütött, amikor ellenfele megkapta a mindent eldöntő pontocskát.

Így állunk hát az EB utolsó napja előtt: három bronz, ami csodálatos, és egy döntőben is érdekelt Káté Gyula, s ez valahol hihetetlen, ha a pekingi (le)szereplést nézzük...