Hírek

Az elnök a párizsi sztrájk miatt aggódik a Bocskai előtt

Az elnök a párizsi sztrájk miatt aggódik a Bocskai előtt
Komoly hiányzók lehetnek a szerdán rajtoló Bocskai emlékversenyen, főleg a kubai válogatott esetleges hiányzása lehet aggsztó.
A szerdán Debrecenben kezdődő 56. Bocskai István Emlékversenyen az előzetes nevezések szerint több olimpiai és világbajnoki érmes – sok esetben aranyérmes – bokszoló vesz részt, ám könnyen előfordulhat, hogy a párizsi légiközlekedési dolgozók négynapos sztrájkja miatt például a francia fővárosban veszteglő kubai, marokkói és tunéziai válogatott nem tud a mérlegelésre és a sorsolásra Debrecenbe érni.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke a karibiak távolmaradását katasztrófának minősítette. Ugyanakkor az elnök és Kovács László szövetségi kapitány a világ legerősebb amatőr ökölvívó versenyének tartja a Bocskait, és mindketten 2-3 magyar érmet várnak.

Nem akármilyen mezőny gyűlhet össze a szerdán kezdődő 56. Bocskai István Emlékversenyen. Eddig 22 ország 134 bokszolója adta le a nevezését, akik között olimpiai, világ-, és kontinensbajnokok sora található még úgy is, hogy a mostoha időjárás és a párizsi légiközlekedésben dolgozók négynapos sztrájkja miatt több csapat, például a kubai sem biztos, hogy a francia fővárosból képes lesz eljutni Debrecenbe.

„A Bocskai István Emlékverseny a világ legerősebb amatőr ökölvívó tornája, éppen ezért katasztrófával érne fel, ha a Párizsig már eljutó kubai válogatott nem tudna Magyarországra utazni. A karibiakon kívül Afrika két legerősebb válogatottja, a tunéziai és a marokkói is a francia fővárosban vesztegel, és a légi közlekedésben dolgozók sztrájkja még két napig tart. Igaz, a mi csapatunk is foghíjas, hiszen a londoni kvótával rendelkező Káté Gyula vállát megoperálták, míg a szintén olimpiai résztvevő Varga Miklós, illetve a londoni szereplésért küzdő Szellő Imre a félprofi WSB-bajnokságbeli elfoglaltságuk miatt nem indulhat el. Ettől függetlenül két-három érmet várok a fiúktól, akik közül Bacskai Balázs és Darmos József akár aranyat is szerezhet” – jelentette ki a Párizzsal szinte állandó telefonkapcsolatban lévő Csötönyi Sándor.
Csötönyi Sándor és Kovács László
Az éremvárás tekintetében egyetért az elnökkel a szövetségi kapitány is. Kovács László úgy véli, a Bocskai az olimpia évében kiváló nyitóverseny, amelyen a világ legjobbjainak nagy része jelezte is az indulását.

„Bármelyik súlycsoportot nézzük, mindegyikben van legalább két-három klasszis ökölvívó, ugyanis a mezőnyben található olimpiai, világ-, és kontinensbajnok, illetve számtalan érmes. Sőt, talán a legkifejezőbb, ha azt mondom, a londoni kvótások tornája lesz az idei Bocskai, és az itteni jó szereplés jó alapot adhat a további munkához” – fogalmazott Kovács László.

A kapitány szerint a verseny arra is alkalmas lesz, hogy felmérjék, hol tartanak most, kiszűrjék a még meglévő hiányosságokat. Utóbbiak kijavítását szinte azonnal megkezdik a magyar válogatott tagjai, akik hétfőtől tatán edzőtáboroznak. Ahogy Kovács László mondta, orrvérzésig.

„Valóban a Bocskait követően kezdjük meg a londoni menetelésünket a tatai edzőtáborral, és ezt maximum csak versenyekkel fogjuk megszakítani az olimpiáig. A Bocskain abban bízom, hogy a magyar résztvevők valamennyi súlycsoportban helytállnak, illetve 52 kilóban Dobráditól és Kaluczától, 75 kilóban Harcsától, valamint 91 kilóban Darmostól nem elképzelhetetlen az éremszerzés, míg Bacskai Balázsnak a mezőny erősségétől függetlenül meg kell a 69 kilót nyernie. Kellemes meglepetést rajtuk kívül az 56 kilósok mezőnyében nagy és Könnyű okozhat, valamint a szupernehézsúlyban induló Kutrucz jó bunyóval odaérhet a legjobbak közé” – állította a szövetségi kapitány.

Kovács László jó hírrel is szolgált a vállműtéten átesett Káté Gyuláról. A londoni indulónk körülbelül egy hónapig csak pihenhet, illetve fizikoterápiás kezelésekre járhat, és regeneráló edzéseket végezhet, ám utána bekapcsolódhat a válogatott olimpiai felkészülésébe.

Partnereink

Partnereink