Hírek

Az esélyesek győztek Pápán

Az esélyesek győztek Pápán
A Pro-Box Promotion bemutatkozó gáláján, Pápán, az esélyes bokszolók hozták a kötelező győzelmet, míg a főmérkőzés Papp László és Popovics Tamás között igazi közönségmeccs lett.
Az eredetileg cirkálósúlyban versenyző Turgonyi Bálint nehézsúlyban vívta első mérkőzését pro-boxos színekben, hiszen ellenfele az a Somogyi János volt, aki az utóbbi időben közel 100 kilósan szokott ringbe lépni. A négy menetes mérkőzésükön jól dolgozott a piros sarokban versenyző Turgonyi, szép kombinációkkal állította meg ellenfele szórványos próbálkozásait. Pontozásos győzelméhez nem férhet kétség (PTS4). Turgonyihoz hasonlóan szintén a 3. profi mérkőzésén lépett ringbe Pintye Szabolcs, aki Vlado Tazik ellen bokszolt. A fiatal magyar öklöző szemre tetszetősen, mondhatni látványosan küzdött, ellenfele többször került meleg helyzetbe, de igyekezett minden esetben visszatámadni, így kifejezetten élvezetes 4 menetet láthatott a publikum (PTS4).

Komjáthi László és Kubicsek Antal találkozója abból a szempontból volt különleges, hogy lényegében mindkét versenyző beugróként vállalta a fellépést. A mérkőzés érdekes küzdelmet hozott, hiszen Komjáthi még mostanában is kisváltósúlyban szokott bokszolni, termete is ennek megfelelő, míg Kubicsek a nagyváltósúlyú mezőnyben is magasnak számít. Így a két bokszoló közti több mint 10 centiméteres magasságkülönbség megadta a mérkőzés alaphangját: Komjáthi hat meneten keresztül zakatolt előre, ellenfele kontrákkal próbálkozott. A két bokszoló a 6 menet alatt összességében közel azonos számú tiszta találattal vette ki részét a küzdelemből, a pontozók, mint általában, ilyenkor az aktívabb bokszolót díjazzák, ez viszont Komjáthi László volt, aki 59-55-re nyerte a mérkőzést.

Komjáthi László

Rubin Olivért és Balázs Józsefet hat menetre szólították ringbe egy cirkálósúlyú mérkőzésre, de csak bő két percig tartott a találkozójuk. A két agresszív stílusú bokszoló mindjárt az elején egymásnak esett, de Rubin fizikai fölényét gyorsan érvényre jutatta, és két perc után egy remek balkezessel testen kiütötte ellenfelét (KO1).

Rubin Olivér

Miló Viktória eredetileg Slavka Scepkova ellen lépett volna kötelek közé, de a szlovák lány - ki tudja miért - nem kívánt ringbe lépni a magyar amazon ellen, és mérkőzés és fellépti díj nélkül hazautazott. A meccset végül Rózsa Gabriella mentette meg, aki a szó szoros értelemben a nézőtérről érkezett a 6 menetes találkozóra. Nem túlzottan eseménydús mérkőzés végigment, Rózsa remekül helytállt, azonban a végén Miló Viktória örülhetett, 59-55 arányban a Pro-Box világbajnoknője diadalmaskodott.

Miló Viktória

Nagy József és Bernard Donfack mérkőzésére kár túl sok szót vesztegetni. A sérüléséből alig felépült "Hóhér" ezúttal nagyon nem volt formában, tiszta ütése is alig volt, szerencséjére, hogy német riválisa nem tudta végrehajtani Werner Papke edző utasításait. A végeredmény 96-95, 97-93 és 96-94 arányú egyhangú pontozásos Nagy József győzelem, de vélhetően erre a mérkőzésre sem a bokszoló, sem a közönség nem emlékszik majd vissza szívesen.

Nagy József

Kovács "Vipera" Attila
(20-1-0), az IBO nagyváltósúlyú világbajnoka viszont ismét jó mérkőzést bokszolt, ezúttal az uruguayi Ruben Francisco Silva Díaz ellen. A tengerentúli bokszoló csupán két menetig volt képes felenni a versenyt ellenfelével, a harmadik felvonásban már felbillent a pálya Kovács javára, és ekkor már szinte biztos volt, hogy nem megy végig a kiírt menetszám. A többször "megcsípett" Díaz a 4. felvonás végén - a szokásos balhorogtól - padlót fogott, de össze tudta szedni magát a számolás alatt. Számára a legjobbkor jött a gong! Az 5. menetben aztán végképp egyenlőtlenné vált a küzdelem, így a szünetben (pontosabban a 6. menet elejét jelző gongszó pillanatában) fel is adta az uruguayi edzője a mérkőzést, így TKO-val nyert Kovács Attila.

Sokan furcsállták, hogy két magyar ökölvívó interkontinentális küzdelme miképp lehet egy gála főmérőzése akkor, amikor például az IBO világbajnoka, Kovács Attila is ringbe lép. Nos, a döntéshozóknak lett igazuk, mert bár Attila kétségtelenül jó teljesítményt nyújtott és látványos küzdelemben nyert, azonban a főmérkőzés most tényleg rászolgált a "fő mérkőzés" megnevezésre. Papp László és Popovics Tamás küzdelme kiemelkedően izgalmas és látványos volt, ahol a helyi bokszoló próbálta középről irányítani a küzdelmet, Papp viszont jó lábmunkáját és gyors jobbkezét kihasználva remekül dolgozott kívülről, de gyakran került sor közelharcra is.

Papp László

A mérkőzés elejét a pápai bokszoló kezdte jobban, azonban a 4., 5. és 6. menetben már Papp akarat érvényesült, és igazi iskolabokszot mutatott be. Popovics ekkor nem tudott mit kezdeni ellenfelével. Az iramot viszont a lényegesen rutintalanabb Papp bírta kevésbe, és elkezdett inaktívvá válni, ami egy kiegyenlített találatszámú menetnél döntő tényezővé vált. Papp több menetben ugyanis hiába talált megközelítőleg ugyanannyiszor, mint ellenfele, az általános pontozói elvárás szerint, ahol majdhogynem tiltják a döntetlenre pontozott meneteket, a több próbálkozást részesítik előnyben a hatékonyságnál.

Popovics Tamás

A sors igazságtalansága, hogy hiába nyert Papp több menetet tisztán, mint Popovics, a helyi bokszoló győzelme - legalábbis e sorok írója szerint - megérdemelt.

Popovics Tamás

A hivatalos végeredmény: 115-114 (Flórián Béla) és 115-113 (Döry Miklós) Popovics Tamásnak, 115-113 (Zbigniew Lagos) Papp Lászlónak. Popovics Tamás így a WBF interkontinentális bajnoka félnehézsúlyban, de hiba lenne Papp Lászlót a Pro-Box Promotion tulajdonosainak leírni, még sok örömet okozhat a debreceni fiú.

Partnereink

Partnereink