Profi

Az utolsó meccsére készül Erdei Zsolt

Az utolsó meccsére készül Erdei Zsolt
A kétszeres profi világbajnok ökölvívó, Erdei Zsolt úgy nyilatkozott, miszerint a december 31-i összecsapása lehet az utolsó mérkőzése is.
Erdei Zsolt profi ökölvívó nagy valószínűséggel visszavonul év végi amerikai meccse után - írta keddi számában a Népszava.

A lapnak adott interjúban Erdei Zsolt úgy fogalmazott: „nagyon könnyen előfordulhat, sőt jelenleg ennek van a legnagyobb esélye, hogy bármi legyen is ennek a meccsnek a végeredménye, visszavonulok”. Hozzátette: „már nemcsak a pofonok fájnak a ringben, hanem szinte minden. Egészségesen akarom leélni a civil életemet is”. Mint mondta, addig nem akarta abbahagyni, amíg az álmát nem valósította meg, és ezt a lehetőséget most megkapta a szintén veretlen amerikai Tavoris Cloud ellen. 

A magyar klasszis azt mondta: mindent megtesz a győzelemért, ám ha ennek ellenére vesztesként hagyná el a szorítót, akkor azt úgy szeretné, hogy utána is emelt fejjel járhasson az emberek között. „Elárulom, erre a verzióra azért nem tennék fel sokat, úgy érzem, nagy sanszom van harmadszor is világbajnokként elhagyni a szorítót” - fogalmazott.

Partnereink

Partnereink