Hazai

Bacskai Balázs búcsúzott

Bacskai Balázs búcsúzott
Nem várt meglepetés az ankarai ökölvívó Eb. vasárnapi versenynapján: a címvédő Bacskai Balázs vereséget szenvedett, ahogy Kalucza is.
A 69 kg-osok között címvédő Bacskai Balázs vasárnap nagy meglepetésre vereséget szenvedett francia riválisától, így már a 16 között búcsúzott az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon, melyen hozzá hasonlóan az 52 kg-os Kalucza Norbert is kikapott.

A pénteki első meccsén szép, meggyőző boksszal győztes Bacskai azzal Adriani Vastine-nal küzdött meg, akinek testvérét a tavalyi moszkvai döntőben leiskolázta, de nem csupán ezért várt mindenki győzelmet a Vasas versenyzőjétől. 

A 22 éves Bacskai ebben az évben még senkitől sem kapott ki, ezúttal azonban már az első menetben érződött, hogy bajban lehet, mert nem ment neki a boksz, s ellenfele pontosabbnak tűnt. Az első három perc végén Bacskainak egy pont volt a hátránya, s a második menetben ugyan valamivel jobban teljesített, de ez sem volt elég a fordításhoz. Az utolsó periódust is egy pont hátrányban kezdte, ami azonban nem a remélt fordítást hozta, sőt, ebben a szakaszban rengeteg volt a csapkodás, az érezhetően ideges Bacskait pedig szabálytalanság miatt meg is intették, s végül 20-13-as vereség lett a vége. Ezzel talán a magyar csapat legbiztosabb éremvárományosa esett ki idő előtt Ankarában. 

Bacskait megelőzően az 52 kg-osok között érdekelt Kalucza Norbert az esélyeknek megfelelően simán, 28-11-re kikapott a tavaly 54 kg-ban bronzérmes walesi Andrew Selbytől.  Ezúttal Selby mozgékonysága, technikásabb boksza érvényesült, az első menet után 8:4-re, a másodikat követően 19:8-ra vezetett, végül 28:11-re győzött – megérdemelten. Kovács László szövetségi kapitány szerint talán akkor lehetett volna esélye Norbinak, ha többet üt testre. Kalucza csak ennyit mondott: „Ügyes volt.”  Mármint a walesi.

Hétfőn Nagy Krisztián (56 kg), Káté Gyula (64 kg), Harcsa Zoltán (75 kg), Szellő Imre (81 kg) és a szupernehézsúlyú Bernáth István lép szorítóba a legjobb nyolc közé kerülésért.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink