A profibox.hu úgy tudja, hogy a korábbi hétszeres országos bajnok, olimpiai résztvevő Balog Vilmos ismét egy világszerte nagy érdeklődéssel várt gála programjában szerepel majd, ugyanis lehetőséget kap arra, hogy Vitali Klitschko előtt bokszoljon.
Nagyon keveset tudunk mostanában a 32 éves nagyváltósúlyú ökölvívóról, hiszen karrierjét Németországban és Ausztriában építi menedzsmentje, és összesen egyszer, az emlékezetes 2005-végi székesfehérvári rendezvényen bokszolt idehaza. Rekordja ennek ellenére imponáló, hiszen mind az eddigi 16 mérkőzését megnyerte, bár legyőzött ellenfelei között csak Jozef Kubovsky neve mond valamit az olvasóknak.
Azonban utolsó mérkőzése miatt jutott Balog számára is egy kis figyelem, mivel két héttel ezelőtt az emlékezetes Wladimir Klitschko - Lamon Brewster gálán lépett szorítókötelek közé. Elképzelhető, hogy szeptemberben ismétel, ugyanis minden valószínűség szerint a szeptember 22-i, müncheni Vitali Klitschko - Jameel McCline gálán lesz jelenése, ahol - a bokszoló szerint - a WBC nemzetközi bajnoki övéért léphet majd szorítóba. Egy friss portré jellegű írás Balog Vilmosról >>>