Beharangozók

Balzsay csúcsformát vár Sartison ellen

Balzsay csúcsformát vár Sartison ellen
Bízik benne, hogy elkerülik a sérülések, mert akkor pályafutása legjobb formájában öklözhet Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka, aki április 21-én, Schwerinben klubtársa, a kazah származású, de német színekben versenyző Dimitri Sartison ellen lép szorítóba.
"Abszolút alkalmas vagyok arra, hogy profi sportolóhoz méltó munkát végezzek, teljes erőbedobással - nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján Balzsay, aki vb-címe tavalyi megszerzésekor maradandó halláskárosodást szenvedett. Emellett hosszú ideje kialakult deréksérve miatt sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán folytathatja-e bokszkarrierjét, orvosai azonban januárban engedélyezték számára az edzések megkezdését.
Balzsay amatőrként kétszer is megküzdött mostani ellenfelével:
"1997-ben még juniorkoromban találkoztunk, majd a birminghami Európa-bajnokság elődöntőjében kerültünk szembe egymással. Mindkét esetben az én kezemet emelték fel, de ez már nagyon régen volt, rendkívül kemény meccsre számítok."
"Holnap reggel Lengyelországba utazom egy két és fél hetes edzőtáborba, ezt követően pedig Hamburgban folytatjuk a felkészülést, ahol sokkal inkább a szakmai munkával töltöm majd az időt, mint a fizikaival - mondta a 32 éves magyar öklöző, aki boldogon beszélt klubja, az Universum Box Promotion "megújulásáról" is. - Óriási meglepetés volt számunkra, hogy a tárgyalások ennyire lendületesek és pozitívak voltak. Úgy gondolom, az ígérgetés és a hitegetés időszakának vége a klubnál."
A sajtótájékoztatón részt vett Waldemar Kluch, a klub új tulajdonosa is:
"Érdekes mérkőzés lehet - mondta -, hiszen az aktuális címvédő találkozik a korábbi világbajnokkal. Alapvetően nem vagyok híve annak, hogy klubtársak csatázzanak egymással, de ez egy elég speciális helyzet, ugyanis mindketten sérültek voltak korábban."
Hozzátette: az már biztos, hogy a gálát - amelyen Balzsay mellett az Universum többi jelentős bokszolója is ringbe lép - az orosz televízió élő adásban közvetíti, de három magyar csatornával is tárgyalnak jelen pillanatban, és szinte biztos abban, hogy sikerül megállapodniuk. Az Universum Box Promotion új tulajdonosa Balzsay távolabbi jövőjéről is beszélt: elmondása szerint egy esetleges címvédés után budapesti mérkőzés is összejöhet a magyarnak, valamikor nyáron, a labdarúgó Európa-bajnokság és a londoni olimpia közötti időpontban.
Balzsay 26 mérkőzést vívott eddig profiként, s 24 győzelem mellett két vereséget számlál. A WBA előtt a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoka is volt. A szintén 32 esztendős Sartison 29 profi csatán van túl, amelyből 28-at megnyert, s csupán egyszer kapott ki.

Partnereink

Partnereink