Profi

Balzsaynak Brian Magee ellen kell címet védenie

Balzsaynak Brian Magee ellen kell címet védenie
Az északír Brian Magee-vel kell megmérkőznie legközelebb Balzsay Károlynak, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnokának.
A magyar bokszoló klubjának, a német Universumnak a hétfői híre szerint a két sportoló képviselői május 21-én, a WBA panamai székhelyén, versenytárgyalás során dönthetnek majd a meccs rendezési jogáról.
"Hallottam erről a hírről, bár engem hivatalosan még nem értesítettek, úgyhogy nem is nagyon tudok mit mondani" - nyilatkozta az MTI-nek Balzsay.
A 32 éves magyar öklöző legutóbb április 21-én, a német Dimitri Sartison ellen védte meg címét, miután az utolsó, 12. menetben kiütötte az övet korábban közel két évig birtokló riválisát Schwerinben.
Magee legutóbb februárban Rudy Markussent győzte le, s ezzel a WBA ideiglenes bajnoka lett, és egyben a kihívói jogot is megszerezte. A 36 éves északír sportoló pályafutása 41 profi mérkőzéséből 36-ot megnyert, négyet elveszített, s egyszer döntetlent ért el. Tavaly márciusban a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoki övéért léphetett ringbe, ám technikai KO-val kikapott a címvédő román Lucien Butétól.

Partnereink

Partnereink