Hírek

Bedák egyre magabiztosabb

Bedák egyre magabiztosabb
Korábban beszámoltunk arról, hogy Bedák Zsolt fényes győzelmet aratott Michael Isaac Carrero Corrales felett.

Mr. Balhorog a mérkőzéssel, illetőleg a jövőbeli terveivel kapcsolatos gondolatait osztotta meg egy a napokban adott interjú során.


Nem számítottam ilyen gyors meccsre, azt gondoltam, hogy végig fog menni" - kezdte Bedák Zsolt.
„Viszont ez is azt mutatja, hogy egyre inkább kezdem visszanyerni a régi énemet. Az első meccsen még erőlködtem, a második már sokkal jobb volt, most pedig már kiütéssel sikerült nyernem. Jó érzés a lelkemnek, hiszen először nyertem kiütéssel visszatérésem óta."
Zsoltinak sikerült elképesztő első menetet produkálnia, amelyet végül egy testütéssel sikerült megkoronáznia „Amit ütöttem, az majdnem mind talált. A testütés pedig nagyon rossz dolog, sokan nem tudnak felállni belőle, embere válogatja. Alapvetően az lett volna a taktikám, hogy nem lassulok le és nem erőlködök. Nem akartam agyonütni, csak legyőzni."
Most már 18 győzelmet (ebből 6 K.O.) tudhat a háta mögött, ráadásul a gála előtt pár nappal sikerült felkerülnie az európai ranglista előkelő, hetedik helyére. „Nagyon sokat dobott a felkészülésemen, hogy újra jegyeznek a ranglistán. Szeretném is megköszönni Rácz Félixnek és Bertók Róbertnek. Én a ringben bizonyítok, ők pedig közben azon munkálkodnak, hogy újra elismerjenek. Ez nekem szakmai biztonságot nyújt, jó kezekben vagyok és jó úton haladunk."
A 29 éves boxoló természetesen Ferobox-os társait is figyelemmel követi, az egyhangú pontozással győző Kovács „Vipera" Attiláról így szólt:. „Láttam felvételről a meccset, kellemetlen ellenfelet kapott, aki fogott, fejelt, minden létező szabálytalanságot bevetett. „Vipera" végül megérdemelt győzelmet aratott."

Partnereink

Partnereink