Hírek

Bedák májusban visszatér

Bedák májusban visszatér
Nem rég érkezett a hír, mely szerint a május tizennyolcadikán megrendezésre kerülő FAROBOX Event nagyszabású bokszgáláján  Bedák Zsolt is a kötelek közé lép.




A legutóbbi mérkőzésén Anton Bekisht is legyőző Bedák egy rövid interjúban a felkészülésével kapcsolatban nyilatkozott: "Jól telt a felkészülés. Remekül sikerültek a kesztyűzések, a futások. Rendben van az erőnlétem teljesen, jó formában érzem magam” – árulta el megkeresésünkre az ökölvívó, aki a felkészülés egy szakaszában a Kecskeméti Fürdő vendégszeretetét is élvezhette.


A bokszoló számára nem lesz teljesen ismeretlen a kecskeméti környezet, hiszen már volt meccse a városban – igaz nem a közelmúltban. „Még amatőr koromban bokszoltam itt amerikaiak ellen. Ha jól emlékszem, győztem, úgyhogy csak pozitív emlékeim vannak. Szurkolóim is lesznek, hiszen, bár a családom ismét otthon marad, az öcsém és a barátaim a helyszínen szorítanak majd értem. Persze a helyiek szimpátiájában is bízom: Pali bokszolt itt még a kadet világbajnokságon is, úgyhogy biztosan emlékeznek ránk.”


Zsolti szemei előtt természeten csak az újabb győzelem lebeg, hiszen ez egy újabb apró lépést jelenthet a világbajnoki címmeccsig vezető úton. „Azért csináltam végig a felkészülést, hogy legkésőbb a hatodik menet végén az én kezemet emeljék a magasba. Más célja nem is lehet egy bokszolónak!”


A Ferobox Event második gáláján Bedák Zsolt mellett Kelemen Balázs, Kovács ’Vipera’ Attila és az új igazolás, Baranyi Richárd is a kötelek közé lép. Ezt az eseményt is élőben tűzi műsorára a Sport 1 Televízió szombat este 20:45-től.



Fotó: Hrotkó Bálint



Forrás:http://www.felixpromotion.hu/

Partnereink

Partnereink