Hírek

Bedák szombaton akcióba lendül

Bedák szombaton akcióba lendül
Június tizenötödikén ismételten visszatér a szorítók világába Bedák Zsolt.
A Ferobox Event következő –szeghalmi- nagydurranásán, „Mr. Balhorog” mellett olyan kiváló versenyzők is a tiszteletüket teszik, mint Baranyi Richárd, vagy éppen Kovács „Vipera „ Attila.

Június 15-én jön az újabb nagyszabású, televíziós profi boksz gála, amit a Ferobox Event fémjelez. A színvonal Szeghalmon is garantált, hiszen Bedák Zsolt, Kovács ’Vipera’ Attila, valamint Baranyi Richárd is a kötelek közé lép.

Bedák Zsolt (17 győzelem, 5 K.O., 1 vereség) visszatérése óta harmadik mérkőzésére készül a Sport Televízió képernyőjén. Szentesen és Kecskeméten is egy-egy fehérorosz bunyóst győzött le pontozással, vagyis szépen halad afelé, hogy visszatérjen a régi magasságokba, hiszen nem szabad elfelejteni vele kapcsolatban, hogy 2010-ben már világbajnoki övért bokszolhatott és természetesen most is ez a hosszú távú célja.


„Nagyon örülök, hogy alig egy hónappal Kecskemét után ismét kötelek közé léphetek Rácz Félix és Bertók Róbert jóvoltából. Erre van most szükségem, hogy folyamatosan meccsben legyek és akkor reményeim szerint újra felérhetek a csúcsra” – nyilatkozta az ökölvívó.

Aki májusban nézte a Sport Televízió közvetítését vagy ott volt Kecskeméten, annak Kovács ’Vipera’ Attilát (29 győzelem, 18 K.O., 4 vereség) sem kell bemutatni, hiszen az est leglátványosabb kiütésével küldte padlóra szerb ellenfelét. A győri ökölvívó ezúttal is arra készül, hogy megmutassa, hogyan is mar a „magyar Vipera” a ringben.


„Folytatni akarom a megkezdett sorozatot, hiszen Zsoltihoz hasonlóan nekem is vannak még komoly terveim az ökölvívással. A kiütéses győzelmem ellenére nem voltam magammal maradéktalanul elégedett Kecskeméten, de a felkészülés alatt azon dolgoztunk edzőmmel, hogy kijavítsuk ezeket a hibákat” – árulta el az ökölvívó.

Eredetileg egyébként Bedák és Kovács is magyar bajnoki övért bokszolt volna, de senki nem vállalta ellenük a meccset annak ellenére, hogy már egy hónapja jelezte nekik a Ferobox a lehetőséget. Bedák ellen sem a harmatsúlyú Kanalas Dávid, sem a nagypehelysúlyú Máté Ádám nem áll ki, így a címmeccs elmarad. Így nagy valószínűség szerint ismét külföldi ellenfelet kapnak az ökölvívók, vagyis lesz miért szorítani Szeghalmon.

Partnereink

Partnereink