Hírek

Bemutatás - A vb-re készülő női válogatott

Bemutatás - A vb-re készülő női válogatott
Tegnap este megérkezett a magyar női utánpótlás válogatott Törökországba, ahol egy történelmi eseménynek lehetnek részesei, hiszen Antalyaban első alkalommal léphetnek a kötelek közé junior és ifi korcsoportú női ökölvívók.
Az év első világversenyén 45 nemzet 264 ökölvívója fog kesztyűt húzni az előzetes nevezések alapján, az ifjúságiak között 40 ország 151 ökölvívója méri össze tudását, míg a juniorok között 28 nemzet 113 versenyzője. A magyar színeket, 6 ifi és 3 junior lány képviseli. A magyar csapatban már találunk több rutinosabb versenyzőt is, akik már résztvevői voltak a tavalyi junior és ifi Európa Bajnokságnak. Fiataljaink a felkészülés utolsó 10 napját központi edzőtáborban töltötték, ahol a felnőtt női válogatott néhány tagja is segítette a munkájukat. A felkészülés Szuknai Zsuzsanna Seres Attila és Faragó Beatrix edzők irányításával folyt, akik a tornán is segítik a lányokat, valamint a tábori munkában részt vett Kovács László szövetségi kapitány is. A csapatvezetői feladatokat Faragó Beatrix látja el. Míg bíróként Szűcs Veronika három csillagos AIBA bíró fog működni, aki már korában a helyszínre érkezett az új pontszámítás rendszerrel kapcsolatos információk elsajátítása véget. Hiszen ez az első olyan világverseny ahol már az új rendszert alkalmazzák. 

Versenyzők:
Juniorok
Fadgyas Vivien
A harcos vecsési lány első ízben vesz részt világversenyen. A magyar bajnokságon mindkét mérkőzését előbb fejezte be, folyamatossága, nagy küzdeni akarása a Vb-n is eredményessé teheti.
Súlycsoport: 50kg
Klub: Vecsés SE
Edző: Seres Attila
Eredmények: Junior OB I.
Példakép: Kovács Mária
Hobbi: úszás
cél: „A VB-t megnyerni” 

Nagy Kornélia Kitti
A szintén újoncnak számító nyíregyházi versenyzőt az édesapja tanítja az ökölvívásra. Jó érzékű, fordított alapállású versenyző. Ha tudását és tehetségét határozottsággal párosítja szép eredményeket érhet el.
Súlycsoport: 54kg
Klub: Big-boxing SE
Edző: Nagy Lajos
Eredmények: Junior OB. I.
Példakép: Nagy Lajos
Hobbi: vízi sportok, röplabda
cél: „A lehető legfényesebb érem” 

Csősz Nikolett
A juniorok között már tapasztaltnak számító dombóvári lány remek adottságokkal rendelkezik. A VB-n is sikeres lehet, ha adottságait párosítani tudja a benne lévő elszántsággal, agresszivitással.
Súlycsoport: 63kg
Klub: Forgi Boksz Club
Edző: Forgács Sándor
Eredmények: Junior OB I.
junior EB V.
Példakép: Forgács Sándor
Hobbi: evés,alvás,box
cél: „NYERNI AKAROK!

Váry Lili
A harcos vecsési lány a meccs számai alapján a magyar versenyzők közül a legtapasztaltabbnak számít. A nagyon elszánt első éves ifi bokszoló szép sikereket érhet el, ha kamatoztatni tudja tapasztalatait.
Súlycsoport: 48kg
Klub: Vecsés SE
Edző: Seres Attila
Eredmények: 2x Junior OB I.
Junior EB V.
Példakép: Nagy Bianka
Hobbi: sütés
cél: „Világbajnoki I. helyezés” 

Kalderás Erika
A tavaly még junior korcsoportban versenyző szolnoki lány első ízben vesz részt nemzetközi megmérettetésen. Nagyon küzdőképes, harcos versenyző, aki kellemetlen meglepetést okozhat ellenfeleinek.
Súlycsoport: 54kg
Klub: Szolnoki Damjanich János SE
Edző: Monostori Zoltán
Eredmények: OB I.
Példakép: ----
Hobbi: zene, tánc, boksz
cél: „Jól bokszolni és megnyerni a VB-t”

Csombor Vivien
Az első éves ifi versenyző tavaly már részt vett a junior EB-n. A jó tempó érzékű újpesti lány már több küzdősportban bizonyította tehetségét. Reméljük ökölvívásban is hasonló sikereket ér el.
Súlycsoport: 57kg
Klub: Újpesti Torna Egylet
Edző: Farkas József
Eredmények: Junior OB I.
Junior OB II.
Példakép: Csejtei Csilla
Hobbi: zenehallgatás, thai-box
cél: „Szeretnék érmet hozni a VB-ről!”

Vetró Gabriella
A Honvéd Sas-hegy versenyzője olimpiai súlycsoportban kap lehetőséget, hogy bizonyítsa rátermettségét. Eredményes tagja lehet a csapatnak, ha ki tudja használni remek adottságait.
Súlycsoport: 60kg
Klub: Honvéd Sas-hegy SE
Edző: Bozsányi József
Eredmények: 2x Junior OB I.
Példakép: Erdei Zsolt
Hobbi: horgászás
cél: „Érem a VB-ről”

Bengernó Viktória
A PVSK öklözője már rutinosnak számít, hiszen juniorként résztvevője volt a calais-i kontinens tornának. Ahol a torna legjobbjának választott versenyzőtől szenvedett vereséget. Nagyon küzdőképes, harcos versenyző, aki a VB-n már egy súlycsoporttal lentebb lép szorítóba.
Súlycsoport: 64kg
Klub: Pécsi Vasutas Sportkör
Edző: Buncsek Zoltán
Eredmények: Junior OB I.
Ifi EB V.
Példakép: Buncsek Zoltán „Bunyós”
Hobbi: olvasás, zenehallgatás, barátokkal lenni
cél: :” Olyan meccseket játszani,amik után elégedett és büszke lehetek magamra.”

Pesti Beatrix
A kőszegi lány nagyon elszánt és szorgalmas. Első éves ifiként újoncnak számít a nemzetközi mezőnyben. Harcos stílusával sikeres tagja lehet a magyar csapatnak.
Súlycsoport: 75kg
Klub: Fitt-Boksz ökölvívó SE
Edző: Varsányi Áron
Eredmények: Junior OB I.
Példakép:
Hobbi: számítógép
cél: „A legjobbat kihozni magamból és nyerni!”

Szuknai Zsuzsanna írása

Partnereink

Partnereink