Hazai

Bognár vs Fana a WBC nemzetközi bajnoki címért!

Bognár vs Fana a WBC nemzetközi bajnoki címért!
Már negyedik napja a Dél-afrikai fővárosban tartózkodik Bognár László (30-7-2; 14KO) a Felix-Promotion kiválósága, aki a helyiek egyik kedvence Mzonke Fana (17-2-0; 6KO) ellen próbálja elhódítani a WBC szervezet nagypehelysúlyú nemzetközi bajnoki címét.
A találkozót 25-én a Graceland Casino-ban rendezik meg. A két versenyző profi pályafutása szinte egyidőben indult, ugyanis mindketten 1994-ben kezdtek, viszont mégis Bognár számít a rutinosabbnak, mivel több mint kétszer annyi mérkőzés van mögötte mint a mostani ellenfelének. Az is igaz ugyan, hogy Fana utolsó 11 mérkőzése mind valamilyen címmeccs volt.

Bognár esélyeit növelheti még, hogy fordított alapállású, amit a szakemberek is mind előnynek számítanak be a mérkőző felek esélyeinek kiszámításánál.

A népszerű "Bogesz" pályafutásának talán utolsó nagy lehetősége ez a mostani címmérkőzés, és reméljük, hogy élni is fog vele.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink