Profi

Bozai magabiztos, gyors és erős

Bozai magabiztos, gyors és erős
Csütörtökön, az óbudai Ramada Pláza Hotelben kerül lebonyolításra a „Gentlemen Fight Club” nevű rendezvény, melynek programjában egy nyolcrésztvevős középsúlyú torna, valamint egy cirkálósúlyú interim Magyar-bajnoki címmérkőzés kapott helyet.
Bozai Gyulát az újbudai edzőtermében látogattuk, hogy a felkészüléséről, valamint az „érzéseiről” kérdezzük. Az első kérdésünket, ami arról szólt, miszerint hogy érzi magát három nappal az élete mérkőzése előtt, azonnal átfogalmazta. „Nem szeretném, ha valaki azt mondaná, hogy ez lesz életem mérkőzése, mert én nem tartom annak” – jelentette ki Bozai Gyula. „Egy nagyon fontos mérkőzés következik, és győzelemre készülök, de bármi lesz, a karrierem folytatódik. A céljaim sokkal komolyabbak az ökölvívásban annál, mintsem a csütörtöki mérkőzés legyen a pályafutásom csúcspontja.”

A 37 esztendős sportember lendületből kezdte a felkészülést „Hóhér” ellen, hiszen október végén Szalai Viktorral küzdött a Barba Negra Pubban megrendezett Profibox Promotion gálán.

„Két három napot pihentem a Szalai Viktor elleni mérkőzés után, egyszer el is jutottam szórakozni is, mert kellett egy kis lazítás. Azóta folyamatosan a Nagy József elleni csatára készülök” – fogalmazott Bozai. „Heti három alkalommal voltam futni, ami váltakozó iramú futás volt, míg a szakmai munkát itt, a Sopron úti edzőtermemben végeztem. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hat olyan versenyzővel dolgozom évek óta, akik az én súlyomban versenyeznek. Váltott edzőpartnerekkel többször sparringolhattam 12 meneteket, s a felkészülés hajrájában Turgonyi Bálint is beszállt. Hatalmasat kesztyűztünk pár napja.” 

Köztudomású, hogy Gyula (box)versenyzői múltja sokkal rövidebb, mint az olimpiát is megjárt, hatszoros felnőtt amatőr országos bajnok hajdúsági ellenfeléé, aki a profi között három súlycsoportban szerzett rangos bajnoki öveket. Ezzel szembesítettük Bozait.

„Nincs igazán szükség arra, hogy az ellenfelemről sokat beszéljek, mert nem szorul bemutatásra” –mondta csütörtöki ellenfeléről. „Tisztelem az eredményeit, tisztában vagyok az erényeivel. De ilyen az erényekkel én is rendelkezem, és egészen magabiztos vagyok. A felkészülés során végig a győzelemért dolgoztam, gyors és erős vagyok, Józsinak nagy szíve van, de egészen biztos, hogy nem akarja jobban a sikert, mint én. Nem foglalkozok azzal, hogy ki mit mond az esélyekről. Mindenkinek szíve-joga megfogalmazni a véleményét, ha megkérdezik. Ám a küzdelmet én és Józsi vívjuk meg a ringben, ahol már nem számít, hogy ki mit mondott korábban az esélyekről.”

Az ökölvívó zárásként elmondta, hogy kemény, szikrázó küzdelemre számíthat a Ramada Pláza Hotel közönsége. „Pofonokban nem lesz hiány” – összegzett Bozai.

Partnereink

Partnereink