Amatőr

Debreceni hősök a B1 ligában

Debreceni hősök a B1 ligában
Nagyot dobbant a debreceni szív: a DVSC ökölvívó csapata szombaton, Aradon, vagyis idegenben harcolta ki a döntőbe jutást a Boxingone amatőr csapatbajnokságban. Ez férfimunka volt!
A debreceniek optimistán várták a mérkőzést, noha a semleges véleményformálóknak egyöntetűen az volt a véleménye, hogy a román alakulat – hazai pályán – esélyesebbnek számított a döntőért vívott küzdelemben. A DVSC ugyanakkor hihetetlen rutinnal rendelkezik a B1 ligában, kétszeres bajnokok, és a múltban mindig képesek voltak valamilyen váratlan húzásra, vagy arra, hogy valamelyik fiatal, saját nevelésű magyar tehetségük bravúrgyőzelemmel segíti sikerhez a csapatát.
BoxingONE Tánci-Tánci Arad.jpg
A B1 csapatmérkőzés egy hosszabb, táncos elemekkel, K-1, illetve ökölvívó meccsekkel tűzdelt felvezető program után kezdődött. 57 kg-ban (a B1-ben csak a 2011-es új kiírástól lesz a pehelysúlyú kategória 56 kg-ra leszállítva) a magyar válogatott egykori olimpikonja, az eredetileg egy súllyal (a korábbi szisztéma szerint kettővel) lejjebbről érkező Kalucza Norbert kapott lehetőséget, ellenfele Holiartoc Daniel volt. Kalucza a B1-ben mindig ebben a kategóriában bokszol, így volt ideje megtanulni, hogy milyen stílusban küzdjön a nálánál jobb felépítésű ellenfelekkel. A magyar bokszoló „végignyomta” a három menetet, melyhez a kondija is bőven elég volt, sőt az utolsó két percben már nyomasztó volt a fölénye. Szép, tiszta találatokkal, magabiztosan nyerte a mérkőzését. (2:0)
BoxingONE Kalucza jobbos.jpg

60 kg-ban a DVSC fiatal tehetsége, Török János küzdött, méghozzá a fizikálisan sokkal erősebbnek látszó román válogatott Marin Dragos ellen. Az első menetben a román bokszoló akarata érvényesült, aki komoly elánnal vetette bele magát a küzdelembe, s úgy tűnt, hogy Töröknek sok lesz Dragos ereje. Ám a román bombáit a magyar fiú nagy hatásfokkal semlegesítette, köszönhetően stabil kettős fedezékének, noha azért testre be-befért néhány életerős találat. Aztán a második körben Török feljött, szorgosan gyűjtögette pontjait, tehette mindezt elsősorban azért, mert ellenfele nem bírta a saját maga által diktált iramot. A harmadik menetben Dragos tudott újítani, de nem tudott felülkerekedni riválisán. A pontozók döntetlent hoztak ki. (3:1) Gyorsan tegyük hozzá, hogy ezzel az eredménnyel egyik fél sem volt elégedett: Dragos látványosabban bokszolt, ütéseiben több volt a spiritusz, ezért a román csapatvezetőknek és közönségnek nem tetszett az eredmény. A debreceniek elsősorban Török igen hatékony védekezését emelték ki, véleményük szerint Dragos látványos ütései ellenére nagyon kevés értékelhető találatot ért el, míg a magyar bokszoló sokkal több pontot érő ütéssel válaszolt. Ennek fényében a döntetlen nem is annyira rossz döntés, sőt!
BoxingONE Török János akcióban.jpg
64 kg-ban Kiss Mihály és Popescu Georgian csapott össze. Kiss jól kezdte a mérkőzést, ám amikor Popescu elkezdte felvenni a ritmust, a magyar sarok azonnal feladta a csatát, még az első komoly találat előtt. (3:3) A feladásnak természetesen szakmai okai vannak, Kiss tehetséges, fiatal srác, de még nincs azon a szinten, hogy a messze a legjobb formában lévő román klasszisnak komoly ellenfele legyen. Deél István vezetőedző tudta jól, hogy tanítványa nem attól lesz jobb bokszoló, ha Aradon belekergeti egy kiütéses vereségbe.
BoxingONE 64 kg Kiss-Popescu.jpg
69 kg-ban óriási mérkőzést láthatott a publikum, Görbics Gábor ellenfele a helyiek korosztályos világ- és Európa-bajnoka, Biea Flavius volt. Őszinte, kemény, de egy kicsit hullámzó küzdelem kerekedett a két bevállalós „fighter” párviadalából. Mindkét bokszoló sokat ütött, Görbics talán többet talált, míg Flavius az egyértelműen pontot érő találatokból ért el többet. A végeredmény a román bokszolónak kedvezett, ő nyert, de a mindig önkritikus és maximalista Görbics csalódottsága is érthető volt. „Nem bokszoltam jól, de azt is tudom, hogy nem kaptam ki” – mondta Gábor. (3:5)
BoxingONE Görbics Gábor vs Biea Flavius.jpg
75 kg-ban Tóth József nagyon meglepte a románok kipróbált bunyósát, Rosu Catalint. Az első menetben a magyar ökölvívó szinte állva hagyta ellenfelét, elmozgásból, beugrásokból nagyon sok szép találatot ért el. A második menetben Tóth megpróbált közel maradni ellenfeléhez, de Rosúnak ez a küzdőstílus jobban ízlett, szorosabbá vált a mérkőzést. A harmadik körben Tóth megtalálta a „középutat”, jobbkezes ütéseivel uralta a három percet. A végeredmény egyértelmű magyar győzelem. (5:5)
BoxingONE 75 kg.jpg

81 kg-ban a vékony, nyurga Nagy Péter a zömök, viszonylag alacsony Cristofor Alexandru ellen lépett kötelek közé. A debreceniek fiatal bunyósa igyekezett okosan, távolról bokszolni, de csapkodós ellenfele többször zavarba hozta, így az első menet egyértelműen elment. A második körben viszont a magyar bokszoló nagyon jól feltartóztatta riválisát, és bár a találatai nem voltak olyan látványosak, de a minőségi ütések alapján simán behúzta ezt a három percet. A harmadik menetre mindkét bokszoló elfáradt, Nagy aktívabb volt, talán többet is talált. A végeredmény ennek ellenére román győzelem volt.  (5:7)
BoxingONE Alexandru vs Nagy Peti.jpg
A nehézsúlyú küzdelem előtt eldőlt, hogy a DVSC már nem nyerheti meg a csapatmérkőzést, de egy győzelem esetén a döntetlennek is ugyanúgy örülhetnek, hiszen az a magyar csapat továbbjutását jelentené. Tudni kell, hogy a BoxingONE Championship szabályrendszere szerint a kieséses szakaszban nem az adott mérkőzésen szerzett segédpontok döntenek a továbbjutásról, hanem a csoportmeccseken megszerzett több csapatpont számít. Mint ismert, a DVSC fölényesen megnyerte a csoportját (27 pont), míg a románok éppen csak odaértek a második helyre (19 pont). Így hát Deél Szabolcson múlt, hogy örömtüzek gyúlnak-e a Hajdúságban. A fiatal nehézsúlyú átérezve, hogy mi minden múlik az esetleges sikerén, nagyon odatette magát, s nem adott esélyt a B1-ben eddig nagyon magabiztos küzdő Gananau Petrisornak. Deél idő előtti győzelme a második menettől levegőben lógott, de végül megelégedett egy fölényesen magabiztos pontozásos sikerrel. (7:7) Ismét döntős a DVSC!
BoxingONE Deél Szabolcs győzelme.jpg
- Hatalmas bravúrt hajtottunk végre, mindenki lesajnált minket az aradi meccs előtt, azt mondták, csak hazai pályán vagyunk erősek – mondta Deél István, A DVSC vezetőedzője. – Dolgozott a fiúkban a dac, s nagyon értékes döntetlennel kivívtuk, hogy újra a finálé résztvevői lehessünk.

Eredménylista, mérkőzésről mérkőzésre
57 kg: Kalucza Norbert – Holiartoc Daniel 2:0
60 kg: Török János – Marin Dragos 1:1
64 kg: Kiss Mihály – Popescu Georgian 0:2
69 kg: Görbics Gábor – Biea Flavius 0:2
75 kg: Tóth József – Rosu Catalin 2:0
81 kg: Nagy Péter – Cristofor Alexandru 0:2
91 kg: Deél Szabolcs – Gananau Petrisor 2:0

A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink