Hazai

Elődöntős a Debrecen a BoxingOne-sorozatban

Elődöntős a Debrecen a BoxingOne-sorozatban
Aradon rendezték a Boxingone-liga „B”-jelű kvartettjében az Arad Motorul – Debrecen Thunders összecsapást.
Az újonnan átadott aradi bevásárlóközpont legforgalmasabb részén felállított ringben feszültek egymásnak a felek. Elsőként az 56 kilósok összecsapása került megrendezésre Kalucza Norbert és Marin Alexandru között. A magyar bunyós kezdte jobban a találkozót, ám Alexandru rákapcsolt. A következő kör is hasonló koreográfia szerint alakult, vagyis Kalucza kezdett jobban, viszont a menet felétől a román kiválóság számos kemény találatot vitt be, s a debrecenire a 3. perc elején számolt is a mérkőzésvezető. A 3. menetre Norbi keményen odatette magát, irányította a meccset fáradó ellenfelével szemben, viszont eléggé pontatlan volt. Ez érezhetően kevés volt a fordításhoz. (0:2) 60 kg-ban Török jól kezdett Sandu Catalin ellen, ám a folytatásban pontosabb lett a román. Török nem igazán bírta a hajrát sem, nem bokszolt folyamatosan, ráadásul ellenfele többet talált. (0:4)
Kalucza Norbert boxingone
64 kilóban aztán nem volt pardon, Görbics Gábor a rá jellemző ökölvívással magabiztosan legyőzte Lupu Traiant, akire a 2. menetben számolt is a mérkőzésvezető. (2:4) Az est mérkőzése lehetett volna a 69 kg-ban megrendezett Bacskai Balázs – Georgian Popescu összecsapás, de a román bokszoló nem tudta megszorítani a magyar Európa-bajnokot. Bacskai a 2. menet közepétől simán kontrollálta nagyhírű riválisát, és bár ő sem volt csúcsformában, nagyon magabiztosan, főlényesen nyert. (5:4)

75 kg-ban Tóth József ugyan nagyot küzdött a moldáv Ciobanu Petruval, de nagy volt a különbség a két ökölvívó tudása között, nem a magyar javára. Tóthra számoltak is a 2. menetben, valamint intették kétszer is. Tóth a hajrában csak a túlélésért bokszolt. (5:7) 81 kg-ban Nagy Péter fantasztikus és szemet gyönyörködtető produkciót mutatott be Bodalcu Ionut ellen, akit már az első menetben a ringorvos vizsgált, vérző orra miatt. Ionut valahogy kihúzta a 3. menet végéig, de ez nem csökkenti a hajdúsági ökölvívó sikerét. (7:7)
Deél Szabolcs boxingone
Nehézsúlyra maradt a döntés. Deél Szabolcs okos, megfontolt ökölvívással kezdett Adi Adrian ellen, és már az elején fölénybe került. Sajnos a mérkőzés folyamán a hajdúsági bunyóst helyenként elkapta a hév, s ekkor a román is sokat talált, de a három menetet górcső alá véve Deél érezhetően jobban teljesített. A pontozók viszont nem tudtak döntésre jutni, kettő ide, kettő oda adta a győzelmet – így döntetlent hirdettek. (8:8)

Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
56 kg: Kalucza Norbert – Marin Alexandru 0:2
60 kg: Török János – Sandu Catalin 0:2
64 kg: Görbics Gábor – Lupu Traian 2:0
69 kg: Bacskai Balázs – Popescu Georgian 3:0
75 kg: Tóth József – Ciobanu Petru 0:3
81 kg: Nagy Péter – Bodalcu Ionut 2:0
91 kg: Deél Szabolcs – Adi Adrian 1:1

Ez az eredmény azt jelenti, hogy a Debrecennek már nincs miért aggódnia a zárófordulóban megrendezésre kerülő Temesvár-Arad mérkőzés kapcsán, hiszen legrosszabb esetben, hazai győzelem esetén, is továbbjutó, éspedig a második helyen. Amennyiben a vendég Arad legyőzi a temesváriakat, vagy döntetlenre végeznek, úgy Szabó Sándor alakulata csoportelsőként zárják az alapszakaszt.

A „B”-csoport pillanatnyi állása
1. Debrecen Thunders (magyar) 22 pont / 6 mérkőzés (53sp)
2. Timisoara Lions (román) 19 pont / 5 mérkőzés (43sp)
3. Galánta Kids (szlovák) 18 pont / 6 mérkőzés (38sp)
4. Arad Motorul (román) 17 pont / 5 mérkőzés (39sp)

A csoport utolsó mérkőzését, a Temesvár – Arad párharcot december 9-én rendezik. A liga hivatalos weboldala a www.boxingone.com címen érhető el.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink