Magyarország vezető bokszvállalkozása, a Felix-Promotion február 18-án, Tapolcán rendezi idei első bokszgáláját, ami bivalyerősnek ígérkezik, hiszen két Európa-bajnoki találkozó is helyet kapott.
A profi ökölvívás gyökeret vert Tapolca városában, ugyanis a harmadik alkalommal állítják fel a ringet a sportcsarnok közepén. Tavaly Kovács Attila, és Nagy József sikereinek, míg 2004-ben Nagy János "övduplázásának" tapsolhatott a teltházas publikum.
Kovács Attila. a tavalyi esztendőben sikert sikerre halmozó nagyváltósúlyú bunyós EBA Európa-bajnoki címét védi, de ellenfelének kilétét a későbbiekben hozza a Felix-Promotion nyilvánosságra. Hasonlóan Viperához, Nagy "Hóhér" Józsefre is 12 menet vár, ezáltal címvédés nagyközépsúlyban.
A további fellépőkről: A debreceni Papp László, és a szekszárdi menedzselésű Varga István félnehézsúlyú párharca remek csatát hozhat, úgy mind Mészáros András és Rubin Olivér fellépése. Utóbbi két bunyós fellépése azért is érdekes lehet a szélesebb közönség számára, mert mindketten nemzetközi címmérkőzés kapujában állnak.