Hazai

Főmérkőzésén Egedi Renátó

Főmérkőzésén Egedi Renátó

A Felix Promotion jövőhét pénteken, Várpalotán, a Thury Vár udvarán rendezi első őszi élő televíziós bokszgáláját, melynek egyik főmérkőzésén Egedi Renátó WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnoki címéért lép kötelek közé.

A 22 éves fővárosi ökölvívó pályafutása eddigi legkomolyabb megmérettetése előtt áll, hiszen mostanáig nem volt a vállalkozás legismertebb versenyzői között, ám mindez egy csapásra megváltozhat, amennyiben sikerül legyőznie az ukrán Davyd Gorohovets-t, akinek mérlege 8 győzelem (7 ko/tko), 1 vereség. Egedi nem csak az első bunyós lehet az istálló történetében, aki WBO (Bokszvilágszervezet) ifjúsági bajnoki címet szerez, de már abban is első, hogy bokszolhat érte.

„Nyolc héttel ezelőtt kezdtem meg a közvetlen felkészülést, és először még nem tudtuk, hogy a WBO övéért bokszolhatok, csak a címmérkőzés, vagyis a tíz menet volt biztos” – fogalmazott Egedi. „Nem lebecsülve az ellenfelet, de mi elsősorban a menetszámra készülünk, mert ha komolyabb céljaim vannak ebben a sportban, őt le kell tudnom győzni. Eleve kevés információ, vagy felvétel áll rendelkezésre az ukránról. Remek a kiütési aránya, nyolcból hét meccsét a tervezettnél hamarabb fejezett be, úgyhogy mindenképp óvatosnak kell lennem és végig figyelnem kell.”

Marsi László tanítványa,  most is „szűkebb otthonában”, a BSK teremben készül, ahol a kesztyűzéseket is végzi. „Szerencsére itt számos kiváló képességű harcos van a segítségemre, de átmentünk a Fradiba is, Bacskai Benjihez, a középsúly magyar bajnokához, ahol nagyszerű munkát tudtunk végezni. Nagyon fel vagyok dobódva, érzem magamban az erőt, készen állok akár egy tíz menetes küzdelemre is.”

Egedi Renátó csak a győzelemben gondolkodik, ám vannak a győzelmen felül is céljai, amit szeretne a szeptember 15-ei küzdelemben megvalósítani. „Ez az első címmeccsem, de nem fogom túlizgulni, olyan lelki állapotban szeretnék kötelek közé lépni, mint az eddigi összecsapásaim során. Szeretném a közönséget maximálisan kiszolgálni, de nem gondolkodom kiütésben, az majd jön, ha jönnie kell. Szórakoztató, élvezhető, igényes mérkőzést szeretnék bemutatni a kilátogatóknak.”

A szeptember 15-én, pénteken megrendezésre kerülő eseményen kötelek közé lép a veretlen cirkálósúlyú WBO Interkontinentális bajnok Szellő Imre (17 győzelem, 0 vereség), a középsúly magyar trónját birtokló Bacskai Balázs (1 győzelem, 0 vereség), és a WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnok, Kovács Zoltán is. Szintén a ringben láthatjuk Darmos Józsefet, Berki Ferenc Jr-t, Törteli Balázst, Kispál Zoltánt, és Márton Balázst is.

 

forrás: felixpromotion.com

Fight.hu

Partnereink

Partnereink