Hírek

Harcsa ott akar lenni a 2020-as tokiói játékokon

Harcsa ott akar lenni a 2020-as tokiói játékokon

Harcsa Zoltán hét hónap szünet után győzelemmel tért vissza a ringbe, és az idei eredményektől függetlenül kitart a tokiói játékokig.

Az Európa-bajnoki bronzérmes ökölvívó elmondta, hogy nehéz időszak előzte meg a múlt szerdai londoni gálát, ahol első félprofi mérkőzésén egyhangú pontozással legyőzte marokkói ellenfelét. "Az olimpia után hét hónap szünet következett az életemben, könyöksérüléssel, decemberi könyökműtéttel. Az, hogy átlendültem a nehézségeken, köszönhető a családomnak, valamint edzőmnek, ifjabb Balzsay Károlynak, akivel sokat beszélgettünk, így sikerült kibeszélnem magamból az olimpián történteket is" - jelentette ki a 24 éves Harcsa, aki nem titkolta, hogy a riói kudarc - a nyolcaddöntőben kiütéssel kapott ki - annyira megviselte, hogy napokig semmit sem csinált az olimpiai faluban, és még az is megfordult a fejében, hogy abbahagyja a versenyzést. Régi álma, az olimpiai érem, valamint a ringbe lépés érzése, a győzelem íze azonban doppingolta, és folytatásra ösztönözte. A félprofi versenysorozatban való szereplés mellett is azért döntött, és nem állt profinak, hogy olimpiai dobogóra állhasson. 

"Félprofiként megvan a lehetősége annak, hogy egy játékosmegfigyelő felfigyeljen rád, de a szerződéssel megvárja az olimpia utáni időszakot" - tette hozzá Harcsa Zoltán, megerősítve, hogy az idei Eb- és vb-szerepléstől függetlenül ott akar lenni a 2020-as tokiói játékokon. A következő időszak programját ismertetve elmondta, hogy a hét végén egy háromnapos finnországi versenyen vesz részt, majd budapesti edzőtáborozás következik. Pihenésre a világversenyek után, szeptemberben lesz ideje.

 

MTI

Partnereink

Partnereink