A Felix-Promotion szentesi gálájának főmérkőzésén Nagy "Hóhér" József sima, egyhangú pontozással legyőzte Darren Rhodes-t, s megszerezve az IBF nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoki címét.
Az este fő attrakciójának számító 12 menetes összecsapáson a Hóhér karrierje legösszeszedettebb bokszát bemutatva szerzett címet nagyközépsúlyban. Az előzetes várakozásokkal ellentétben Józsi végig fegyelmezetten, szurkáló balegyeneseivel kontroll alatt tartotta az összecsapást.
Az első menetekben még kevés volt az indított ütés, de Józsi balegyeneseivel ekkor is eredményesebb volt az angolnál, aki belharc esetén általában mélyre hajolt, ami miatt a tizenegyedik menetben meg is intették. Ahogy a mérkőzés haladt előre, Hóhér egyre nagyobb fölénybe került, mivel a fáradó Rhodes védekezésében egyre több lyuk keletkezett. Az utolsó menetekben néha már a régi Hóhért láthattuk, aki megpróbált kiütésre menni, és bár Rhodes már nagyon elkészült az erejével és több tiszta ütést is bekapott, végülis padlózás nélkül végigállta a mérkőzést.
Az eredményhirdetésre nem maradt izgalom, a három pontozóbíró 118-109, 119-108 és 118-108 arányban egyaránt Nagy Józsefet (16-0-0) látta jobbnak, aki így derekára csatolhatta az IBF nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoki övét.