Beharangozók

Hubert és Nagy Józsi is nagy meccset vár csütörtökön - videóval

Hubert és Nagy Józsi is nagy meccset vár csütörtökön - videóval
Csütörtökön „Gentlemen Fight Club” az óbudai Hotel Ramada Plázában, melynek főmérkőzése a Hubert László – Nagy József cirkálósúlyú Magyar-bajnoki mérkőzés lesz; ekképp egy nappal korábban lemázsálták a két kiválóságát, és persze a többieket is.
ramada plaza.jpg
A Profibox Promotion és az NKO Promotion szervezésében lebonyolítása kerülő esemény programjában – a bevezetőben említett címmérkőzésen túl – egy négyrésztvevős cirkálósúlyú torna, valamint három felhozómeccs is lesz. A mérlegelési ceremónia előtt Kovács „Koko” István (a MÖSZ HL elnöke) részletesen ismertette a címmérkőzésre vonatkozó szövetségi szabályokat, majd kitért a torna-küzdelmekre vonatkozó különleges rendelkezésekre. Utóbbinál a legérdekesebb rész talán az volt, hogy ha négy menet alapján döntetlen az eredmény, úgy egy extra kör dönt a győztes személyéről.
Hohér-Dupla.jpg
A mérlegelésen mindkét címmérkőzésen „érdekelt” ökölvívó elsőre hozta az előírt, 90,72 kilóban maximált súlyhatárt: a címvédő „Dupla” 87,65 kg volt, míg kihívója, az interim bajnok „Hóhér” 89,1 kg.

A „Super4” tornán résztvevő ökölvívók számára 92 kg volt a megállapított maximális limit, amelynek „teljesítése” senkinek nem okozott gondot. Mint ismert, Béres Zoltán (91,5), Bozai Gyula (89,8), Halász Gábor (91,7) és Varga István (88,8) alkotja a „Super 4” mezőnyét.
Kubicsek-Nagy.jpg
Ramy Abou El Fetouh (102,4 kg) – Bajzik Tamás (90,8 kg)
Micskó Sándor (69,6 kg) – Sánta Krisztián (69,5 kg)
Nagy Lajos Márk (72,4 kg) – Kubicsek Antal (71,1 kg)

(Bogdán Zsolt "Golyó" betegség miatt nem tud ringbe lépni!)

A rendezvényre a belépőjegyek zöme elővételben elkelt, már csak néhány olcsóbb, 10 000 forintos tikett vár gazdára a gála helyszínén. Természetesen ezekhez is jár háromfogásos vacsora az ötcsillagos Hotel Ramada Plázában!

Partnereink

Partnereink