Hírek

Ifjúsági vb lesz a hónap végén

Ifjúsági vb lesz a hónap végén

Az előkészületek megfelelő ütemben zajlanak az augusztus végén sorra kerülő ifjúsági férfi és női ökölvívó-világbajnokságra, melyen több mint 80 ország bokszolói lépnek ringbe a Duna Arénában.

A magyar szövetség (MÖSZ) tájékoztatása a nevezések alapján 82 ország 447 sportolója indul, köztük 18 magyar. Erdei Zsolt, a MÖSZ elnöke elmondta, hogy a nemzetközi szövetség (AIBA) küldöttsége múlt héten Budapesten tartott szemlét, s a tagok elégedettek voltak a munkálatok állását illetően. A MÖSZ vezetője ugyanakkor megjegyezte, van még teendő bőven, de garantálható, hogy nagyszerű világbajnokságot rendeznek.

 

"Sikeres szervezéssel és jó eredményekkel a zsebünkben előbbre léphetünk a sportág nemzetközi ranglistáján" - mondta Erdei, aki érmet, érmeket remél a hazai csapattól, melyben szerinte a 49 kg-os ifjúsági Európa-bajnok Bernáth Attilának a legjobbak az esélyei. Az elnök úgy véli, akár az arany sem elképzelhetetlen, amihez viszont szerencse is kell.

 

A sajtóeseményen Bajkai István, a vb fővédnöke hangsúlyozta, hogy a magyar sportnemzet, s az elmúlt évek kiemelkedő nemzetközi sportrendezvényei sorába nagyszerűen illeszkedik az ifjúsági bokszvilágbajnokság. Molnár Péter, a MÖSZ menedzserigazgatója elmondta az AIBA háromtagú delegációjának múlt heti látogatásáról, hogy a magyar szervezők kaptak instrukciókat a küldöttségtől, s ezek megvalósítását augusztus közepén, a következő szemléjük alkalmával ellenőrzik. A legfontosabb területeknek a szállást, a logisztikát, a versenyhelyszíneket, a humán erőforrás allokációját és a cateringet nevezte meg.

 

Balogh Sándor, a BP 2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója, a szervezőbizottság elnöke rámutatott: egy multifunkcionális sportcsarnok, mint amilyen a Duna Aréna, eredetileg a vizes sportágak kiszolgálására épült, de el kellett gondolkodni azon, hogyan lehetne más sportágak céljaira átalakítani. Így jött a medence befedésének gondolata a ringek felállításához. Hangsúlyozta, az 5300 nézőt befogadó aréna kiváló hátteret biztosít.

 

MTI

Partnereink

Partnereink